2008. február 5., kedd

Star Trek - AQ: Kilencedik Fejezet

IX.

— Igazgató Asszony, engedje meg, hogy a Noé Bárkája Komplexum nevében átadjam önnek ezt az elefántcsont szivát! — kezdte az ünnepi fogadást a vénségesen vén A-iwúl A-dál-yie Em-piris igazgató, a Csillagflotta maszáj altengernagya. Még mindig két méter magas volt, és vézna, mint ifjúkorában, de a vörös okkerral festett arca már aszott pergamenként feszült a csontjaira, színes gyöngyökből és kaurikagylókból varrt amulett-fejdísze még mindig kopasz fejet takart (mert az Eunoto szertartása, azaz a férfivá avatás után népe ifjú harcosai egy életre levágatják a hosszú hajukat), de állát már őszfehér szakállpihe takarta. A kezével megtámasztott hatalmas, majd ember magas oldalfúvókás (azaz fuvolaszerű) hangszer leginkább egy díszesen faragott elefántagyarra hajadzott, aminek az elhegyesedő csúcsára egy szélesebb rézhengert, annak a végébe pedig egy bibeszerű fúvócsövet illesztettek. A hangszer végét Em-piris a földre támasztotta, mert egy kézzel nem lehetett megtartani, amúgy egy masszív rézlánc lógott róla, amivel szükség esetén át lehetett vetni a vállon. — Még a régi naptár szerinti XVII. századból származik, Mbweni halászfalujából, a kenyai tengerpartról. Úgy értesültem, hogy ez az a falu Kitua Tartományban, ahonnan az ön családja is származik.
— Hihetetlen, hogy te még mindig emlékszel erre! — ragyogott fel Uhura arca a mosolytól, ahogy ránézett Em-pirisre. Hosszú élete és áldozatkész munkája során megtanulta, hogy uralnia kell az érzelmeit, minden körülmények közt, ez azonban most mégsem ment: a maszáj férfi gesztusa élete egy olyan korszakába repítette vissza, amikor még nem kellett eltávolodnia valódi önmagától. — Pedig több, mint száz éve már, hogy utoljára egy pár voltunk! Emlékszel? Olyan fiatalok voltunk akkor, és én olyan szerelmes voltam beléd: szinte el sem tudtam hinni, hogy te, a tapasztalt, legendás hírű főgépész egyáltalán szóba állsz velem, a pályakezdő kommunikációs gyakornokkal!

Em-piris arca egy pillanatig rezzenéstelen maradt.
.
— Khm… Nyota… azért őrizzük meg a tekintélyünket, legalább így a ceremónia kedvéért! — húzta el aztán a száját a férfi. — Én sem kezdek rögtön ölelkezni veled…
.
— Pedig kezdhetnénk ezzel! — kacagott Uhura, és kitárta a karjait, hogy átölelje a fehér díszegyenruhában, s a fölé vett vörös-fekete kockás törzsi általvetőben feszítő Em-Pirist. Csak ahogy közelebb hajolt hozzá, vette észre az apró tam-tam dobot és a kockadobó poharat a férfi övére csatolva, így a mozdulat félbeszakadt. — Hát ezt meg miért viseled?

Em-piris furcsa mosolyra húzta a száját, mint egy rosszcsont kópé, akit valami csínytevésen értek.

— Tudod, ahogy öregszem, egyre fontosabbá válik nekem a népi hagyomány. Már az Enterprise-on eltöltött évek során is olyan hírem volt, hogy én egyfajta techno-sámán vagyok, aki a természetfeletti intuíciói, az ösztönei és az enbosóna-transz segítségével tudja olyan tökéletesen beállítani a gépeket. Még a sebességnek is vallási jelentősége volt számomra, százesztendős korom előtt el sem tudtam képzelni, hogy egyszer majd megállapodok egy bolygón, és nem utazok folyamatosan, átszállva űrhajóról űrhajóra. Idővel rájöttem, hogy ez a laibon attitűd nagyon bejön nekem, és miután megkaptam ezt az igazgatói posztot, majd láttam mindazt a csodát, ami itt szinte mindennapos, elkezdtem hinni benne, hogy talán valóban léteznek nálunk hatalmasabb erők, nevezzük őket akár Istennek, Allahnak vagy Ngai Naroknak, amik az életünket vezérlik.

— Értem, hogy mit mondasz. — bólintott csendesen Uhura. — Régebben én sem értettem, miért vált az öregedő Spocknak olyan fontossá, hogy feltárja népe történelmét, és újra egyesítse a romulánokat a vulkanitákkal. Aztán amikor az Enterprise-M múzeumhajón történt időtörési incidens után átvettem a Csillagflotta Hírszerzés vezetését, és Stonnal a T’Khasira költöztem, észrevettem magamon, hogy újra elkezdem betartani a muszlim szokásokat: naponta ötször imádkozom, péntekenként eljárok a mecsetbe, aprólékosan betartom a vudu, vagyis a rituális tisztálkodás szertartásait, halal módon étkeztem, ismét eljárok egy sejkhez, a vulkáni nagymecset imámjához, hogy az segítsen nekem megfejteni az "igaz álmok", a ruják jelentését, fejből memorizáltam a Koránt, mint a fizok, és nem csak a mekkai hádzsot teljesítettem, de egy űrsiklóval elzarándokoltam a Mennyei Kábához, mármint ahhoz az égitesthez, amiről a Kába-kőként tisztelt meteorit származik, sőt, egy időben még fejkendőt, fátylat, vagy akár csadort is hordtam. El tudod képzelni? Én, aki világ életemben úgy szerettem szabadosan öltözni! Persze, ismerve a Vulkán bolygó klímáját, kényelmesebb is volt így az élet, míg otthon továbbra is díszesen öltöztem, mint minden vérbeli muszlim nő, de nem csak ez vezérelt, hanem az, hogy visszatérjek a gyermekkorból ismert rituálékhoz, azokhoz a kislánykoromban ösztönszerűen belém nevelt jelképekhez, amik segítettek kordában tartani az életemet.
.
— Ezt tanúsíthatom. — bólintott kimérten Stonn főtanácsos, akit némileg feszélyezhetett, hogy kimaradt a beszélgetésből. Uhura nem mondta ki, mivel azonban férjével rendszeresen megosztották a gondolataikat a telepatikus agyegyesítés rituáléjában, Stonn tisztában volt vele, hogy ifjúkora szerelmi kapcsolatai közül csak erre az egyre tudott visszatekinteni ilyen békésen. A bolygóközi üzleti vállalkozást vezető ugandai királlyal, Kabaka Bugandával tragikus fordulatot vett az eljegyzése, amikor a férfi a szervezett bűnözés markába került; a vulkanita gondolkozású, gyakran bajba sodrodó dr. Jabilo M'Benga mindig is furcsán kívülálló és érzelmileg elérhetetlen maradt, még akkor is, amikor az első ötéves küldetés után randevúzgattak egy párszor, mert a jó doktor átmenetileg xenopatológusként praktizált San Franciscoban, miközben Uhura a szomszédos Akadémián tanított; Trent Ojuremi emlékét pedig egy alakváltó szörnyeteg gyalázta meg, amikor az ő alakját felvéve próbált Uhura életére törni. Az ifjú Jim Kirk pedig... hát, az egy bonyolult történet volt. Különösen azután, ami Uhura védencével, a szegény Janice Rand segédtiszttel történt: miután Kirk sötét tükörképe megerőszakolta a nőt, az ideiglenesen átkérette magát egy másik flottaegységnél való szolgálatba, mivel titkolni akarta, hogy teherbe esett. A gyerek ugyan életképtelen lett a tükörkép genetikai torzulásai miatt, s Janice elvetélt, de így is évekig tartott feldolgozni a traumát, és az élmény megborzongatta az ifjú Uhura lelkivilágát is. Soha senki nem hibáztatta ezért Kirket, még maga Janice sem (aki később egy telepatikus álomhálózat segítségével maga hívta a megmentésére az Enterprise-t), hisz a transzporter-baleset által létrehozott tükörkép végső soron nem volt ura a cselekedeteinek, de azért... az ambivalens érzés örökre megmaradt. — A feleségem… mindig is hajlamos volt az ilyen szentimentális impulzusokra.

— Igen, emlékszem. — mosolyodott el Em-piris. — Nekem nem kell őt bemutatni.
.
A kicsiny társaság Em-piris igazgató személyes irodájában gyűlt össze, amit mindenféle dárdák, pajzsok, maszkok, szobrok és hangszerek díszítettek. Minden műkincs afrikai eredetű volt természetesen, bár ez éppoly változatos arzenált jelentett, mintha valaki Európa országainak legtöbbjéből gyűjtötte volna össze a különféle rendű és rangú emlékeket. Dogon táncos rituálékon használt kananga és szirige maszkok, bakongói harcos-fétisek, pengetős kora, obalara-fazekak, zulu harcosok címerpajzsai, egy misszionáriusok által használt, de shumom nyelvű, egzotikus írásjelekkel lejegyzett Biblia, tuareg és balu kardok, egy ausztralopitekusz rekonstruált koponyája, egy nyáni balafon, egy zanzibári dau makettja, az első fénysebességnél gyorsabb emberi hajtóművet megépítő mérnöknő, Lily Sloane holofényképe, a benini ata rézmaszkja, kudu-szarvak, egy vori és egy mankala játéktábla, tasszili-i barlangrajzokról készült másolatok, omói murszi ajaktányérok, az emberi faj és az első emberi nyelvek kialakulásának interaktív holografikus térkép-modellje (ezen a "West Side Story" és a "Vizimajom-elmélet" modelljei éppúgy lekereshetők voltak, mint a mitokondriális Évával és az Y-kromoszómás Ádámmal kapcsolatos kutatások eredményei, vagy a Vavilov-féle gén-centrumok csomópontjai), hausza gyapotpáncél, maszáj inanka-zászlók, zimbabvei zsírkő tálak, egy afrikába áttelepült cseroki-indián által feltalált Vei írásjegyeket tartalmazó táblázat, turkana csuklópengék és nyakmerevítők, a Nelson Rolihlahla Mandela börtönből való szabadulásáról beszámoló, üveglap alatt lapított újsághír, asanti beszélőemberek közmondásokat ábrázoló figurákkal telifaragott tolmácsbotja, pigmeus köpőcsövek, az Afrikai Egyesült Államok alkotmányozó gyűlésének promóciós holovideó-klipje, egyetlen kvarctömbből faragott mandinke trónzsámoly, egy madagaszkári szakalava halásztelepülés szigonya (amivel a teliholdas éjszakákon az apály miatt szárazra vetett polipokra szoktak vadászni a fáklyafénynél mezítláb is bejárható korallzátonyokon), strucctoll- és oroszlánsörény fejdíszek, berber puskák és gobelinek, a kilőtt állatok trófeái felett pőffeszkedő, szafarizó Hemingwayt megörökítő fotó, Olokun istenséget ábrázoló ifei bronzfej, tevékre és lovakra méretezett nyergek, egyiptomi papiruszok, bambara tam-tam dobok, a gibraltáli Nagygát holodiorámája, az akszumi négus napernyője, joruba gyermekszobrocskák, timbuktui arab kódexek varázsamulettként használt kitépett lapjai, fuláni eredetű fonott fedők és fali díszek, luo íjjak, a búr gyarmatokon járó vasút gömozdonyának apró makettja, az Afrikai Egyesült Államok legendás kormány-urboplexének kicsinyített mása, ingombe iledei kerámia, garamant szekérmodell, egy libériai rabszolga-felszabadító tábor hétköznapjait bemutató fekete-fehér dagerrotípia, egy mukogodó légycsapó (alkotói egykor maszájnak álcázták magukat, csak hogy megkaphassák a brit gyarmatosító hivataloktól a maszájoknak biztosított kiváltságokat), toledói acélból készített marokkói nimcsa handzsárok, egy cimbalomszerű kalimba, egy terráriumban sáskák (Uhura rájött, hogy Em-piris ezt ínyenc rágcsálnivalónak szánta, és nem díszállatnak), és más hasonlók vegyültek Em-piris saját személyes dárdájával és családi örökségével. Az egyik sarokban még egy joruba orishát ábrázoló bálványszobor is tornyosult, groteszk teste rontásűző szögekkel volt kiverve, a másik sarokban Barack Hussein Obama választási plakátja függött. A kompozíciót egy mézcserkész-madár holografikus hasonmása tette teljessé, amint a szobában fel-alá repkedve önfeledten csicsergett; Uhura jól emlékezett rá, hogy ezek a ravasz kis lények voltak a földi ökológia talán egyetlen közismert állatfaja, amiket nem az ember idomított be, hanem ők idomították be az embert: a maszájok néha olyan vak bizalommal követték a mézcserkészek jelzéseit, hogy észre sem vették, ha a változatosságra vágyó madár nem egy újabb rejtett mézlelőhelyre vezette el őket, hanem egy kiéhezett oroszlán szájába, majd a tragédia után a kis madarak boldogan csemegéztek a szétmarcangolt emberi holttesteken élősködő rovarok és férgek seregeiből. Ugyan Em-piris igazgató már az Eristas bolygón létesített maszáj rezervátum-űrgyarmatról származott, de talán épp ezért mindennél fontosabb volt neki, hogy demonstrálja folyamatos szellemi kapcsolatát az ősi Afrikával, az emberiség anyakontinensével. Qes Amrah és Bat-Levi ide már nem jöhetett be, a transzporter-teremben összegyűlt csoportot Stonnon és Uhurán kívül már csak egyedül az éteri aurában szikrázó Cikuq parancsnok képviselte, aki diszkréten közelebb lépett, és elvette Em-piristől a szivát. Em-piris viszont összegyűjtötte a saját vezető tisztjeit a privát fogadásra.

— Igazgató Asszony, Főtanácsos Úr, engedjék meg, hogy bemutassam a Noé Bárkája Komplexum kulcsfiguráit, legközelebbi bizalmasaimat: a jobbomon álló férfi dr. Noktar Ferratl, egy emigráns a Delta-kvadránsból, de különben ő is terrai őslakos. Ő a kronológus szakértőnk, a Ru-klán egy egész falkája dolgozik a keze alatt.

A bemutatott dr. Noktar Ferratl egy közel két méter magas, elegáns civil ruhákba öltözött, humanoid, de zöld pikkelyes lény volt, homlokát furcsa tarajszerű kinövések szabdalták. Szájával furcsa mozdulatokat tett, mintha rágógumizna, ám valójában kérődzött, a bendőjében tárolt, még megemésztetlen növényőrleményt öklendezte vissza a zárt szájüregébe, hogy aztán némi rágás után visszanyelje őket a bendőjét kitöltő őrlőkövek közé. A saját népe értékrendje szerint ez a tevékenység nem számított tiszteletlenségnek. Uhura már lapozgatta a személyi aktáit, innen tudta, hogy a férfi a voth fajba tartozik, tehát egy olyan intelligens humanoid fajba, amely a hajdani földi hadroszauruszokból fejlődött ki, majd közel hatvankét millió éve egy éonokig tartó népvándorlást indított a Tejútrendszer Delta-kvadránsába. Bár a jó doktor már évtizedek óta élt a Földön, tudományos kutatásainak jellege miatt mindvégig szigorú titoktartás mellett volt kénytelen tevékenykedni: annak idején úgy jutott el a Földre, hogy egy illegális időgép segítségével periodikusan visszaugrált az időben, és így nyomon tudta követni népe csillagközi nomadizálását egészen a történelmi kezdetekig. Innen következtette ki a Föld koordinátáit, amit aztán egy újabb, a kiindulóponthoz visszatérő időbeli ugrást követően az új hazájának tekintett. Noktar tehát nem csak az időutazás elméleti feltételeivel volt tisztában, de a folyamat gyakorlatában is pótolhatatlan szaktudásra tett szert.

— Örvendek a személyes találkozásnak. — lépett közelebb Uhura, és kezet fogott a háromujjú lénnyel. — Ismerem a beosztottjait, a Ru-klánt: amikor a legendás James Tiberius Kirk alatt szolgáltam az Enterprise-on, egy alkalommal összecsaptunk velük. Úgy tudom, ők egy olyan humanoid faj, akik a troodonokból fejlődtek ki, és szintén nagy szakértői az időutazásnak. Amikor hallottam, hogy ön fogja megkapni a posztot, biztos voltam benne, hogy hamar meg fogja találni a közös hangot velük, mivel sok a közös vonás önökben.

— Valójában, úgy vélem, több közös nevezőt találok az emberekkel vagy az el-auriaiakkal, mint a Ru-klánnal. — vallotta be Noktar, miután abbahagyta a kérődzést. A Delta-kvadránsból a Borg elől elmenekülő enigmatikus humanoidok, a hosszú évszázadokig elélő el-auriaiak, vagyis a "hallgatók népe" meglepően erős affinitást mutat a valószínűségszámítás és szóba jöhető jövőképek felderítése iránt; az Enterprise-B felszentelő útján történt katasztrófa során számos el-auriai került át a Téren és Időn kívüli Nexusba, ami további képességeket adott nekik a Tér-Idő manipulálása terén. — Ugyan mindannyian a földi dinoszauruszoktól származunk, de a Ru-klán tagjai még mindig nem győzték le az agresszív ragadozó ösztöneiket. Én ellenben egy pacifista növényevő vagyok. Különbségeinket jól mutatja például az, hogy én a braziliai dzsungelben vettem nyaralót magamnak, ők ellenben a Góbi-sivatag peremén élnek egy mongol jurtatáborban, ha épp nem tartózkodnak itt a Komplexumban. Ez az egymással szöges ellentétben álló mentalitás gyakorta okoz bosszantó súrlódásokat.

— Bocsásson meg, erre nem is gondoltam… — szabadkozott Uhura. Rájött, hogy figyelmetlenségében két megengedhetetlen hibát is vétett: egyrészt olyan skatulyákba zárta be a dinoszauruszoktól származó munkatársakat, amiket ők nem éreztek magukra vonatkozónak; másrészt udvariasnak szánt mondatával leleplezte, hogy nem követte minden részletre kiterjedően a hírszerzési jelentéseket, ezzel jelentősen rontva a presztízsét.

Em-piris gyorsan közbelépett, hogy elsimítsa a zavarba ejtő közjátékot.

— Ha megengedik, inkább folytatnám a bemutatást! Mindig is mondtam, hogy egy Noé Bárkájának elnevezett létesítmény nem lehet teljes egy örmény származású középvezető nélkül, még ha az illető nem is magáról az Ararát szomszédságából származik. Így örömmel mutathatom be önöknek Anahit Aghajan osztályvezetőt, aki a Skarabeusz-projekt főkonstruktőre. Alig négy éve dolgozik nálunk, de máris forradalmasította a hajóépítésről vallott nézeteinket.
.
Uhura egy pillanatra zavarba jött: a bemutatott Aghajan egy közel három méter magas, de máskülönben arányos testalkatú, kisportolt, csinos, olajos göndör fekete hajú, emberi tinédzsernek tűnt. Testhez álló kezeslábas-szerűséget hordott, ami még jobban kiemelte telt idomait, atlétikus testalkatát.

— Gondolom, már kitalálta: a Héra bolygóról származom, a Nyolcnapos Háború idején kerültem kapcsolatba a Csillagflottával. — mosolyodott el az óriási nő. — Akkoriban a Föderáció vezetőiben felmerült az igény, hogy közkinccsé tegyék a szülőbolygóm által birtokolt technológiai vívmányokat. Végül azonban arra jutottunk, hogy a nyílt információcsere megsértené az Elsődleges Irányelvet, mármint a miénket, és nem az önökét, mert esetleg olyan eszközöket juttatna el a közönséges emberek kezébe, amikre ők még nem állnak készen.

Uhura emlékezett a történetre: alig öt éve az Enterprise-D Jean-Luc Picard kapitánysága alatt kapcsolatba lépett néhány emigráns augman-nel, akik a Héra bolygóról származtak. A Héra őslakosai ugyanis olyan, Khan Noonien Singh-hez hasonlatos, feljavított genetikájú emberek voltak, akik még az Optimum Mozgalom elől menekültek el a világűrbe, hogy ott új, utópiákhoz hasonlatos gyarmatokat építsenek. A folyamatos génsebészeti beavatkozásoknak köszönhetően a mai héraiak három-négy méter magas, emberfeletti képességekkel megáldott humanoidok voltak, akik viszont örökölték őseik rettegését a közönséges emberektől, és amikor felfedezték, hogy a Föderáció felderítőhajói túl közel kerültek választott hazájukhoz, úgy döntöttek, megelőző csapást mérnek: egy nyolcnapos háborúban semmisítettek meg számos föderációs és klingon hajót. Jaresh-Inyo elnök azonnal kihirdette a szükségállapotot, de az augman-ek technikai fölénye ezzel együtt is elrettentőnek látszott; olybá tűnt, mintha évszázadokkal előznék meg az emberiség többi részét. A támadóknak egyetlen gyenge pontja volt: őseikkel ellentétben ők már semlegesítették az erőszakos viselkedést indukáló géneket, ezért nehezükre esett szembeszállni az ellenük indított koalíciós flottának. Az Enterprise legénysége azonban az emigránsok segítségével felvette a harcot ellenük, és végül sikerült békés megoldást találniuk a konfliktusra.
.
— Ha ez így van, mit keres ön mégis itt? Az, hogy ön tervezi a Scarab-osztályú űrcirkálóinkat, nem sérti meg a héraiak Elsődleges Irányelvét? — kérdezte Uhura Aghajantól.

— A Scarab-osztály tervezése szintén az Elsődleges Irányelvet védi, csak nem a Technológiai Elsődleges Irányelvet, hanem a Temporális Elsődleges Irányelvet. A Héra bolygó lakosai immáron ugyanúgy részei a Föderációnak, mint a többi ember, még ha vannak is privilégiumaink. A Domínium elleni háború sok kompromisszumra késztetett minket. Mi, héraiak alapvetően pacifisták vagyunk, így tömegpusztító fegyverek tervezésében nem vettünk részt, és katonaként sem szolgáltunk a háborúban. De segítettünk logisztikai feladatokban, stratégiai tervezésben, hírszerzésben és elemzésben. Mióta felmerült a gyanú, hogy a Domínium a Borg mintájára esetleg taktikai időfegyvert vethet be ellenünk, mert ezzel a saját javukra billentenék a háború mérlegét, készen állunk arra, hogy megvédjük ez ellen a mi törékeny szövetségünket.

— A megalapozatlan gyanúnál azért egy kicsivel több okunk van óvatosnak lenni. — szólt közbe Stonn Főtanácsos.

— Sajnos több konkrét bizonyítékunk van arra, hogy a Domínium máris megpróbált több taktikai időcsapást is mérni ránk. — folytatta a kérdő tekinteteket látva Uhura, mivel ismerte már annyira a férjét, hogy tudja, Stonn aligha árulna el ennél többet. Odavetett mondata már így is többet információt fedett fel, mint amennyit a vulkanita hírszerző általában megengedett magának. Egyedül Empiris nem látszott meglepettnek, ő valószínűleg ismerte már annyira a protokolt, hogy tudja, a Skarabeusz-projektet aligha szankcionálta volna a Csillagflotta Főparancsnokság alaposabb indokok nélkül. — A puszta véletlennek köszönhető, hogy eddig egyik kísérletük sem járt sikerrel. Az első csapás még három éve történt. Miközben mi James Leyton admirális katonai puccsával voltunk elfoglalva, egy alakváltó váltott gyermeknek sikerült visszajutnia a Föld múltjába, a II. világháború idejébe, ahol lepaktált a nácikkal. Ha néhány meggondolatlan Csillagflotta-kadét nem keveredett volna bele az ügybe, az ellenségeink már átírták volna a történelmünket. Így viszont a váltott gyermeket Picard kapitány egyik őse segítségével elpusztította a francia ellenállás. És történt még néhány hasonló incidens, mielőtt ráébredtünk, hogy szükségünk van egy olyan szisztematikus védelmi rendszerre, ami kiszámíthatóbb biztosíték, mint a puszta véletlen.

— Ezért vagyok én itt: hogy a beosztottjaim segítségével megépítsem a hajótípust, ami majd védeni fog minket a taktikai időfegyverek ellen. — vette vissza a szót Aghajan. — Mivel az ellenfeleink nem ismernek etikai korlátokat, illetve valószínűleg olyan idősíkokból érkeznek majd, amelyeknek a technológiája jelentősen eltér a miénktől, így én sem elégedhettem meg azzal, hogy csak azokat a technológiákat használjam fel, amelyeket a Föderációs Szabadalmi Rendszer engedélyez. Ehelyett felhasználtam a hérai tudomány teljes tárházát ugyanúgy, mint például a romulánoktól, a kzintitől, a rigeliektől, a zéta retikuliaktól, az Ékkővilág fajaitól, a sedaitól, a manralothoktól, a kropaslintől, az algoliaktól, a gornoktól, a mulziraktól, a vothtól, a Sheliak Testülettől, a thalloniaiaktól, a khodaktól, a diVahntól, a tzenkethiektől, a karneoloktól, a danteriektől, a tholiaiaktól, a vissziaiaktól, a bríntől, a brikaroktól, a Dyson-szférák lakosaitól, a ktariaiaktól, a kardassziaiaktól, a lisszepiaiaktól, a szonától, a metronoktól, a dzsem’hadartól, a kríltől, az edosziaktól, a ferengiktől, és még vagy fél tucat másik civilizációtól átvett, fordított mérnöki tervezés útján meghonosított eszközöket; rengeteg tiltott föderációs szabadalmat, technikarégészeti rekonstrukciókat. Külön figyelmet szenteltem annak, hogy beszerezzek olyan egyedülálló, technológiai relikviának számító fegyvereket és gépeket, amelyeknek a működését és a létrejöttének okait nem értjük, pusztán véletlenszerű tudományos felfedezések eredményei voltak, s így a prototípuson kívül nincs is belőlük több példány. Ugyanígy felhasználtam még a Borggal kapcsolatos legújabb észrevételeinket, a Talin IV.-et elpusztító, a Nagy Bumm előtti univerzumból származó szimbiótákról szerzett tapasztalatainkat, a Questar M-17 körül talált hajóroncsból, a gazdátlan Tcsak hajókkal való találkozásainkból, a kozmozooida-megfigyelésekből, az Intellivore-incidensből, a Kaptár pusztításából, a Fajzatok rajzásából, a Ngultor prédálásából és a Tisztátalanok inváziójából levonható tanulságokat a techno-organikus életformák duplikálására és idomítására; de kölcsönvettem a kelvanitáktól megkaparintott galaxison kívüli találmányokat, és még felsorolni is hosszú lenne, mi mindent! Korábban a Föderáció mérnökeinek a kezét megkötötték bizonyos morális és reálpolitikai megfontolások, ezért csak töredékét használták fel a rendelkezésükre álló lehetőségeknek. Ennek most vége! Ebbe az új hajótípusba csupa olyan eszközt és eljárást építettünk bele, aminek még a létezése is hétpecsétes titok, a konstrukcióban felhasznált szabadalmaknak már a töredéke is elég lenne ahhoz, hogy fölborítsa a törékeny hatalmi egyensúlyt az Alfa-, és a Béta-kvadránsokban.

— Épp ezért a közvélemény soha nem tudhatja meg a hajóval kapcsolatos teljes igazságot: ez lesz a mi végső fegyverünk, amellyel képesek leszünk újjáteremteni magát a Valóságot, ha a szükség úgy hozza! Ez a Szkarabeusz-projekt lényege. — hangsúlyozta Em-piris.

— Igen, ismerem a részleteket, Gulliver admirális már beavatott engem a tervekbe. — bólintott Uhura, aztán visszafordult Aghajanhoz. — De a hozzáállása akkor is meglep engem. Nem fél attól, hogy ha megépül a hajó, valaki vissza fog élni a technológiával? Hisz aki uralja a hajót, az szinte mindenhatóvá válik!

— Úgy értesültünk, ön éppen ezért van itt, hogy ezt megakadályozza! — szólt közbe egy mindeddig még be nem mutatott jelenlevő, egy vérfagyasztó külsejű koridani. — Ön, mint a Csillagflotta Hírszerzés sokat tapasztalt, csak a Föderáció legnemesebb erkölcsi kritériumait szem előtt tartó feje, elegendő emberismerettel és hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy felülbírálja az Admiralitás parancsait, és gondoskodjon arról, hogy a megfelelő tisztek kapják meg a kinevezést.

Uhura csendesen bólintott, és némileg meglepetten nézett vissza a maszáj igazgatóra.

— Úgy tűnik, Em-piris megérzései még mindig tökéletesek, valóban ezért jöttem ide. Mielőtt azonban döntenék, szeretném saját szememmel látni az eredményeket.

— És ezért is fogunk téged végigvezetni mindenen. — kontrázott Em-piris. — Ám előbb hadd mutassam be a vezérkarom három utolsó tagját! A személyzeti osztályt vezető igazgatóhelyettes Kata Fujashimar Lacsukarus parancsnok, aki az UnDiVahn kultusz beavatottja.

— A diVahn az egyik ikóniai utódfaj, bár külsejükben jelentősen eltérnek legendás elődjeiktől. — súgta előzékenyen Uhura fülébe az emlékeztetőt Cikuq parancsnok, aki időközben a lánc segítségével hátára vette a szivát, de ezzel együtt sem tágított az igazgatója mellől. Évtizedes rutin volt már ez, hozzászokott, hogy kéretlenül is mindig mindenütt rendelkezésre álljon, mint egy igazi jobb kéz. A mostani közbelépését egy olyan apró homlokráncolás váltotta ki, amit a jelenlevők többsége talán észre sem vett. — Fujashimar parancsnok egy olyan titkos diVahni papi rendnek, az UnDiVahnnak a beavatottja, amelynek célja az ősi ikóniai tudás megőrzése. Ezért nevezték ki a Noé Bárkája Személyzeti Osztályának vezetőjévé: az ősi tudás segítségére lehet, hogy elboldoguljon az itteni anomáliák között.

— Igen, ez így van. — rázta a fejét Fujashimar, ez a diVhánok gesztusnyelvén a bólintással volt egyenértékű. Magas, arányos testalkatú humanoid volt, lila bőrrel és széles, kagylóhély-szerű mintájú kinövésekkel barázdált homlokkal; az álla helyén (ahol más humanoidoknak a szakálla nőtt volna) polipcsápokhoz hasonló nyúlványok tekergőztek, a nyelve viszont villás végűnek bizonyult, akár egy kígyóé. Az arcát szép, kelta ornamentikához hasonlító tetoválások borították. A fogadásra népének hagyományos viseletét, hosszú, egész testét takaró csuhát vett fel, zsinórövén sarlót és egy fából készített mechanikus számológépet viselt. Kézfogás helyett egy kört rajzolt Uhura feje köré a kesztyűs mutatóujjával, mintegy jelezve, célba vettelek, mostantól csak rád figyelek. Uhura ösztönösen viszonozta az ősi ikóniai gesztust. — A népem évezredek óta foglalkozik hasonló anomáliákkal, így van némi gyakorlatunk ebben. Amikor felfedezték a jelenséget, sok terra soli tudós azt hitte, hogy egy elveszett ikóniai csillagkapu okozza az anomáliákat. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van, az alaposabb mérések kizárták ezt a lehetőséget.

— Nyitott kérdés persze, hogy akkor mi is a jelenség igazi forrása? — világított rá a lényegre Stonn. Talán folytatta volna még a hangos elmélkedést, ekkor azonban váratlanul Uhura elé toppant egy másik jelen levő férfi. A mozgásában volt valami erőltetettség.
.
— A nevem Mahmud Dzsamal al-Parneb Neszadzs, én egyfajta orákulum vagyok itt. Ne ijedjen meg attól, hogy előre válaszolok a kérdéseire, attól még bátran tegye fel őket, különben olyan paradoxont okozunk, hogy szétszakadhat a normál tér-idő szövete körülöttünk. A mindentudásom csak látszólagos, valójában én is csak olyan ember vagyok, mint önök, pusztán némileg veszélyesebb életet élek.
— szólt közbe az előlépett férfi. Fiatal, fekete hajú, alacsony, de jóképű arab embernek tűnt. Állát fekete szakáll keretezte, de jó muszlimként bajszot nem viselt, kócos haját fehér gyapjúsapka takarta, fülében egy saját farkába harapó kígyót mintázó ezüstékszer fénylett. Mindehhez fehér, hegyes orrú papucsot vett, térd felett bugyros, azalatt testhez simuló nadrággal, derékban sállal megkötött, térdig érő kabával és egy szélesebb kaftánnal. A hangja valahogy furcsán hangzott, az ismerős szavak hangrezgései eltorzultak, mintha visszafelé játszanának le egy magnószalagot. — Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy anti-idő anomáliának köszönhetően visszafelé élek az időben, születésem pillanatától fogva, úgyhogy ami nekem a múlt, az önöknek a jövendő. Van valami megrázó abban, ahogy valahányszor a naplóimat olvasgatom, ami az eljövendő múltamról számol be, olyan utasításokat találok bennük, amit majd én fogok megfogalmazni magamnak, hogy miként viselkedjek egy-egy adott szituációban. Ezt csak azért mondom el, mert az eddig elolvasott naplóimból úgy tudom, hogy önök még fontos szerepet fognak játszani az életemben.
.
— Valójában már játszottunk is. — válaszolta ösztönösen a megdöbbent Uhura, aki ezúttal óvakodott attól, hogy túl közel lépjen az időben visszafelé haladó férfihez, mert rájött, hogy ismeri őt. — Majdnem száz éve már, hogy egy barátnőm átadott Kirk admirálisnak egy népszerű revizionista történelemkönyvet, az „Idegenek az égből” című best sellert, ami a vulkaniták titokzatos első látogatásáról számolt be a Földön, ha a Tonguzka-szondát nem számítjuk bele. A könyv elég hátborzongató jelenségeket indított el, magától Kirktől tudom, hogy a könyv hatására ébredt rá, hogy ő és Gary Mitchell egykoron jelen volt a XXI. században, az Eugenikai Háború idején annál a történelem előtti kapcsolatfelvételnél, amelyről a könyv is beszámolt. Úgy tudjuk, hogy valamiképp ön volt a kulcsfigura ezekben a paradoxonokban.

— Igen, gondolom, hogy tényleg rettenetes lehet önöknek még csak belegondolni is, milyen lehet visszafelé élni az időben. — válaszolta Parneb. Uhura azon kapta magát, hogy erősen koncentrál a férfi mondanivalójára, mert rájött, hogy a monológ végén mondania vagy kérdeznie kell valamit, amire ez lesz a válasz. — Valójában azonban nekem születésem pillanatától kezdve ez a természetes, így nőttem fel, így szoktam meg az életem. El sem tudnám képzelni másként a dolgokat, és már nagyjából ahhoz is hozzászoktam, hogy úgy fogalmazzam meg a mondanivalómat, hogy azt a valós időben élő emberek is megérthessék... még az önök által megfogalmazott mondatszerkezeteket is csak visszafelé hallgatva ismerem fel. Ez ugyan okoz némi feszültséget, de az esetek többségében beválik.

— Rettenetes lehet így élni, visszafelé az időben! — kiáltott fel Uhura, ahogyan azt a helyzet elvárta tőle. — Engem valósággal kiráz a hideg már csak attól is, hogy megpróbálok alkalmazkodni az ön tempójához. Belegondolni sem akarok, milyen érzés lehet ez önnek, minden pillanatban odafigyelni, nehogy valami katasztrófát okozzon!
.
— Így van, valóban én figyelmeztettem a Komplexum munkatársait az ön váratlan érkezésére.
.
Uhura hirtelen megértett valamit.
.
— Szóval azért várt engem mindenki díszegyenruhában, kész ajándékokkal, mert ön előre szólt a személyzetnek, hogy váratlanul be fogok nézni ide? Ezek szerint itt senkit sem érhet meglepetés, ha ön nem akarja? — Uhura furcsán méregette Em-pirist. Most merült fel benne először a gyanú, hogy a férfi esetleg csalt a fogadásánál, és mégsem emlékszik az ő kenyai szülőfalujára.
.
Úgy tudom, már a régi egyiptomiak is ismerték az anti-idő koncepcióját, külön hieroglifát használtak rá; a Kapuk Könyvének harmadik részében az óraistennők Ré napisten parancsára megeszik a gonosz Szehreret kígyó tizenkét gyermekét, vagyis az anti-idő csemetéket, hogy ezzel biztosítsák a világmindenség rendjét. A mitológiában Aqen isten mumifikált testéről anti-idő démonok bontogatják a gyolcsszalagot, valahányszor lekanyarítanak róla egy-egy csíkot, megszületik egy-egy normál irányba haladó óra. Az ősi iráni vallások közül a zurvanizmus pedig egyenesen az Idő vallása volt, valószínű, hogy még maga az észak-afrikai berber családból származó Szent Ágoston is csak azért kezdett a predesztináció tanával foglalkozni, mert fiatal korában egy ideig manicheus volt, tehát egy a zurvanizmussal rokonítható iráni vallás beavatottja volt. Az idő fogalma és relativitása, az időutazás koncepciója és filozófiája már a legősibb emberi kultúrákban is ismert volt, része az egyetemes emberi gondolkodásnak, nincs ebben semmi természetellenes. — Parneb testtartása valahogy megváltozott, már nem csak Uhurát figyelte, hanem a kísérőit is. — A mágia, a teológia és a mitológia tehát mindig is megpróbált magyarázatot adni az időutazás paradoxonaira. A modern matematika és elméleti fizika csak egy másik nyelv, ami megpróbálja leírni ezt az állapotot. És ugyan hol találhatnék képzettebb időfizikusokat a Föderációban, mint éppen itt?
.
Uhura erősen töprengett azon, hogy mi is lehetett az a kérdés, amire ez lett a válasz. Stonn azonban megelőzte a kérdés feltevésével.
.
— Mondja, talált már valami tudományos magyarázatot a létezésére? Hogy bírja ép emberi ésszel feldolgozni ezt a természetellenes állapotot?
.
Magabiztosnak hangzol, de nem hiszem, hogy valóban ismernéd az összes rád váró megpróbáltatást: ne feledd, a Terra régészeti felfedezéseiből ismerünk egy thébai-i Parnebet, aki templomot épített a csillag-isteneknek az egyiptomi Újbirodalom idején. Ez vagy háromezer-ötszáz éve történt. — szólt közbe egy kriptaszerű, reszelős hang. Uhura a hangja nyomán vette csak alaposabban szemügyre a társaság utoljára hagyott tagját, egy hófehér díszegyenruhában várakozó koridanit, aki a rangjelzése szerint kapitányként szolgált a Csillagflottában. Díszzakójának mellkasa kitüntetések sokaságától roskadozott. Bár a szokványos humanoid fajba tartozó koridaniak elvileg macskaképű emberekre emlékeztettek, a közbeszóló megjelenése mégis elrettentően idegennek bizonyult. Úgy tűnt, mintha valami szuperforró plazmatűz torzította volna el a testét: bőre olvadt rózsaszín hullámokban mállott a felpuffadt húsról, csupaszon hagyott koponyája kitines csontburoknak tetszett csupán, az arcából viszont még ennyi sem látszott, mert egy aszimmetrikus, de organikus mintázatú fémmaszk takarta az egészet, ami leginkább egy ragadozó madár csőrére emlékeztetett. A koridani, ha észre is vette a megrökönyödött tekinteteket, nem zavartatta magát: ha már így ráterelődött a figyelem, egy hófehér tiszti kesztyűbe bújtatott kezet nyújtott Uhurának. — Engedje meg, hogy bemutatkozzam: a nevem LaKunaALmarrl’Basock, de hívhatnak engem röviden Nalmarrnak is. Én vagyok itt a biztonsági főnök.

— Igen, hallottam már magáról. — válaszolta Uhura, ahogy viszonozni próbálta az acélos kézszorítást; úgy tűnik, a koridani már olyan régóta szolgált emberek között, hogy teljesen átvette a szokásaik egy részét. — Úgy tudom, hogy fiatalabb korában láncban négyszer is megnyerte a koridani Lángtenger felett áthaladó vitorlásversenyt, pedig az a verseny nem a szelídségéről híres. Nem elég, hogy a kapitányoknak a lángoló dilithium-mezők felett kell átnavigálniuk, de a rivális hajók legénysége valóságos fegyveres összecsapásokban szokta összemérni az erejét, az ősi vérbosszúk szabályai szerint. Ha nem ismerném a népe kultúráját személyesen, még azt hihetném, hogy ott szerezte az égési sérüléseit.

— Igaza van, a megjelenésem valóban csak egy illúzió. — ismerte be a férfi, némi vállvonogatás kíséretében. Uhura tudta, a koridaniaknál a vállvonogatás az európai bólintásnak felel meg. — Nálunk az elegáns megjelenéshez hozzátartozik az is, hogy az egyik ősi koridani hérosz, ArakHnatLlosBaRradat’n személyiségét öltjük magunkra. ArakHnatLlosBaRradat’n volt az első, aki hajójával átkelt a Lángtengereken, de bátorságáért teste épségével fizetett. Az ő emlékét ápoljuk akkor, amikor ünnepélyes alkalmakkor felöltjük ezt a rontásűző húsmaszkot.
.
Folytatás következik...
In Memoriam Füssi Nagy Géza, afrikanista és sci-fi fordító (Dragonlance trilógia, Kalibán, stb.):