Star Trek - AQ: Hatodik Fejezet

VI.

— Van egy viccem Kirkről! — kezdte Abajnes Qes Amrah, a gyönyörű, csokoládébarna bőrű, rasta hajú, ragadozóarcú nő, miközben a díszegyenruhája sújtásait igazgatta. — Egyszer nyugdíjas éveiben betért egy éjszakai mulatóba. Épp körbenéz a bárnál, hogy kit lehet felszedni, amikor megérzi, hogy a kezét megérinti egy pálmaág. Felnéz, és azt látja, hogy egy gigantikus humanoid növény, egy phylosi békefenntartó bibeszerű feje néz vissza rá. A phylosi telepatikusan megszólítja őt: „Gyakran jársz ide?” Kirk gyorsan mentegetőzne: „Á, csak azért jöttem, hogy találkozzak néhány régi cimborával.” De a növény nem adja fel: „Akkor hát utána találkozhatunk?” Kirk ekkor ösztönösen belegondol: „Te Magasságos, még csak azt sem tudom, hogy ez az izé férfi-e vagy nő?” A phylosi természetesen ezt is hallotta, így rögtön válaszol: „Ha nem tudod, akkor nem is zavarhat a különbség a sötétben!” Kirk összeszedi magát, és megpróbál udvariasan felelni: „Nagyon kedves vagy, de attól tartok, fogadalmat tettem. Nem kezdek kapcsolatot senkivel, akit másnap összekeverhetnék a reggelim salátájával.” Mire a lény: „Ó, ti földlakók! Mind olyan nyárspolgáriak vagytok!”

.
Darya-Josh Bat-Levi szívből felkacagott. A hajdani ikerpár, Darya és Joshua most furcsa elegye volt a férfinek és a nőnek: egy rendhagyó kvantumharmonizációs transzporter-baleset látszólag egybeolvasztotta az ikertestvéreket, így a belőlük született újdonsült hermafrodita lény testének egyik fele egy csinos, göndör barna hajú nőnek tűnt, míg a baloldali fele egy izmos, szakállas férfinak. Ő is épp olyan kék-fehér díszegyenruhát viselt, mint az etióp keresztény-falasa vegyes családból származó Qes Amrah. Kacagását egy kijelző villogása szakította félbe.

— Úgy tűnik, hogy végre megérkezett az igazgató! — mondta különös reszelős hangján, amint ismét levegőhöz jutott. Állított valamit a terem közepén elhelyezett transzporter-pult szabályzóin, majd megérintett pár jelet.

Az ismerős ragyogásból kibontakozott az ősz hajú, ébenfekete bőrű, töpörödött Nyota Uhura, hajdani admirális, a Csillagflotta Hírszerzésének nyugalomba vonult igazgatója, aki egy metsző tekintetű vulkanitával és egy irdeshi titkárral az oldalán érkezett a komplexumba. A Föderáció intelligens fajai közt legendás hírnévnek örvendtek az irdeshiek, akik legtöbbször légiesen karcsú, kristályos testű humanoidoknak tűntek. Ám humanoid alakjuk puszta illúzió volt, mivel az irdeshiek nem születtek, hanem mesterségesen növesztették őket azokon a mélyűrben sodródó, nyakló nélkül burjánzó, gravitáció nélküli kristályállomásokon, amelyeket az irdeshi civilizáció a szülőföldjének tart. A hagyomány úgy tartja, hogy az első ilyen kristályállomást egy csillagközi anomália köpte ki magából, és hogy az anomália valójában nem más, mint egy intelligens kristályokból álló zseb-univerzum szája, amit éppen Uhura fedezett fel annak idején, az első parancsnoki megbizatása során. Az Uhura mellett álló magas, nőies vonású lény például úgy nézett ki, mintha valaki áttetsző gyémántból csiszolt volna ki egy idealizált jégkirálynőt mintázó szobrot. A lény sokszögű, megközelítőleg szív alakú kristályarca kizárólag egyenesekből és élesen metszett szögekből állt, haj helyett egy ijesztő kristálykorona, ezernyi filigrán, jégcsapszerű tüskétől meredező csillagglória keretezte. A hópehelymintás szerkezetű jégcsaptövisek közt apró villámok cikáztak, de színes fények pulzáltak az áttetsző kristálytestben is; a lény díszegyenruhája fölé egy kibernetikus egzoszkeletont vett, ennek merevítőbordái gerjesztették azt az ionizált fényben égő erőteret, ami a teljes súlytalanság állapotában őshonos lény számára biztosította a szabad mozgást a földihez hasonló gravitációs mezőkben.

— Igazgató asszony! — tisztelgett Qes Amrah. — Engedje meg, hogy üdvözöljem önt a Noé Bárkája Komplexum nevében. Abajnes Qes Amrah zászlós vagyok, ő pedig a kollégám, Darya-Josh Bat-Levi hadnagy. — mutatott sorstársára az ifjú etióp. — A munkatársaink már várják önt.

— Én pedig bemutatom Stonn főtanácsost, hajdani férjemet és diplomáciai konzultánsomat, aki mellesleg a V’Shar főadminisztrátora; valamint Cikuq parancsnokot, a személyi titkáromat. — mosolyodott el kedvesen Uhura. Qes Amrah rögtön megértette ennek a bemutatkozásnak a lényegét: a V’Shar T’Khasi a Vulkáni Titkosszolgálat neve, tehát Stonn és Uhura egykori nászában legalább akkora szerepet játszott a politika és a hideg, számító logika, mint az ösztönös szenvedélyeken alapuló személyes szimpátia. Mindketten olyan magas szintű államtitkokkal éltek együtt, hogy csak egymásban tudtak maradéktalanul megbízni.

— Főtanácsos Úr! — lépett Qes Amrah az ősz hajú vulkanita elé, majd felemelte a jobb kezét, és a séma jelét mutatta neki, ami megfelelt a vulkaniták tradicionális köszönésének. — Már sokat halottam önről. Az akadémiai kiképzőmesterem, Tuvok hadnagy gyakran mesélt az ön legendás diplomáciai küldetéseiről, arról, hogy ha kellett, még a saját szégyenletes halálát is eljátszotta, csak hogy teljesíthessen egy-egy titkos küldetést.

— Valóban? — Stonn arcán a leghalványabb érzelem sem látszódott, ahogy viszonozta a köszöntést, a hangját is csak egy árnyalatnyival emelte meg. — Elvileg ezek titkos akciók voltak, csak a legközelebbi bizalmasaim értesültek a részletekről. Ha ön mégis halott ezekről, az azt jelenti, hogy Tuvok úgy érezte, ön kiérdemelte a jogot, hogy bekerüljön a beavatottak közé; egyszersmind nekem is jelzett ezzel, hogy ön méltó a kitüntetett figyelmemre. Mit mesélt még Tuvok ezekről a küldetésekről?

— Hogy ez az eljátszott halál teljesen elidegenítette önt a hajdani feleségeitől, pedig például az első felesége, a Gol-fennsík papnői közé visszavonult T’Pring kezét még a legendás Spock nagykövettől nyerte el! Azt is Tuvok hadnagy mesélte, hogy ön képezte ki Xon parancsnokot, a Csillagflotta Hírszerzés romulán ügyekre specializálódott osztályának hajdani vezetőjét, aki aztán nyomtalanul eltűnt egy vulkanita ökoterrorista csoport utáni nyomozása során, és ön egészen a Rémusz bolygóig követte a nyomokat, csak mert úgy vélte, nem logikus feladni a reményt, hogy Xon parancsnok még megmenthető valahogy. Azt hiszem, az ön kötelességtudata példaként állhat mindannyiunk előtt!

— A legendák, úgy vélem, eltúlozzák a hírnevem. A tetteimet mindig kizárólag a logika vezérelte, és gyakran még így sem sikerült azt a célt megvalósítani, amit eredetileg elterveztem: a halálom első eljátszásával például nem csak a feleségemet vesztettem el, de egyszersmind egy olyan előre nem látott eseménysort is útnak indítottam, ami végül T'Pau miniszterelnök asszony halálával ért véget. Az ex-nejem, T'Pring pártja majdnem megnyerte a választásokat, és a kampány során a Vulkán majdnem kilépett a Föderációból. Arról már nem is beszélek, hogy T'Pring a távollétemben igénybe vette a genetikai örökségemet is, és egy spermabankban elraktározott minta segítségével szült egy lázadó szellemű lányt, T'Ariist, aki a kettőnk kapcsolatának gyümölcse, és aki jelentős szerepet játszott azokban a bonyodalmakban, ami végül is arra sarkallt, hogy másodszor is eljátsszam a halálomat, egy az ősrobbanás utáni termékeny káoszban fortyogó űrszektorban. Ezzel viszont a második feleségemet, Seporát fordítottam magam ellen. A jelentős Csillagflotta-karriert befutott T'Ariis kapitány fia, Srell ugyan látszólag mentesült a terhes családi örökség alól, s egy ideig Spock nagykövet szárnysegédjeként dolgozott a Diplomáciai Testületnél, de aztán két éve kiderült, hogy nagyanyjával együtt részt vett a Szimmetrista ökoterrorista mozgalom radikális szárnyának puccskísérletében, amikor is az összeesküvők egész naprendszereket fertőztek meg különféle, kizárólag takarmánynövényeket pusztító fertőzésekkel, tömeges éhínséget okozva ezzel mindenütt. — válaszolta szenvtelenül Stonn. Egy pillanatig azt fontolgatta, hogy elmeséli a lelkes fiatal tisztnek, miként lett Xon parancsnok Spock nagykövet későbbi feleségének, Saavik kapitánynak az első férje, illetve Tuvok hadnagy kiképzőtisztje és személyes patrónusa, de aztán erről valami más jutott az eszébe. — Jó tudni, hogy Tuvok hadnagynak még mindig ekkora tekintélye van. Betölthetetlen űrt hagyott maga után, amikor nyomtalanul eltűnt egy Maquis sejttel együtt. Egyes titkosszolgálati elemzők sokáig úgy vélték, őt is a Domínium elleni háborúnk áldozatai közé sorolhatjuk, de aztán nemrég a kezünkbe került egy rendhagyó üzenet, ami alapján megbizonyosodhattunk arról, hogy a Voyager legénysége még életben van, csak épp a távoli Delta-kvadránsban. — Stonn figyelme ekkor a másik tiszt és az irdeshi közt kialakuló párbeszédre terelődött.

— Ne haragudjon, de nem vagyok járatos az irdeshi személynevekben. Jelent a neve valamit? — kérdezte Bat-Levi, ahogy katonásan tisztelgett az éteri lénynek.

— Népem tagjai olyan rezgésszámon kommunikálnak egymással, amit a humanoid kognitív folyamatok nem képesek feldolgozni. Így általában a befogadó kultúra neveiből választunk egyet magunknak. Én régebben Alfhildnak hívattam magamat, skandináv mintára, ám idővel ráébredtem, hogy az inuit név találóbb. — csilingelte az eszkimó nevű irdeshi. — Ha megengedi, érdeklődését hasonló kíváncsisággal víszonzom: információim szerint ön csaknem azonos azzal a személlyel, aki az Enterprise-C másodtisztje volt, illetve az ő ikertestvérével, csak egy olyan alternatív idősíkból származik, ahol az a bizonyos végzetes baleset másképp történt meg. Úgy tudom, ön a baleset előtt gyakorló izraelita volt, aki a vallásgyakorlat szempontjából a XXII. századi neodiaszpórikus irányzathoz tartozik. Ha nem indiszkrét a kérdés, tudna nekem mesélni arról, hogyan tudja összeegyeztetni a mindennapi vallási előírásokat a megváltozott metabolizmusával?

— Ó, de hát lényegében nem változott meg a metabolizmusom! — válaszolta Bat-Levi. — Valójában az történt, hogy kettőnk kvantummintája fedésbe került a transzporter-baleset következtében, ezért mind Darya, mind Joshua testének egy része átcsúszott egy párhuzamoz idősík-buborékba, egyfajta kabbalisztikus Qippothba, vagyis a Teremtésen kívüli kagylóhéj-világba. Az illesztések mentén úgy tűnik, mintha egybenőtt volna a testünk, de ettől még két külön biológiai szervezet maradtunk.

— És akkor miként lehetséges, hogy a cselekedeteik azonosak? — kérdezte meglepetten Uhura, ahogy Bat-Levi kedvéért átváltott ivrit nyelvre. — Hisz még a mondatokat is egyszerre ejtik!

— A kvantumharmonizáció szinkronba hozta a gondolkodásunkat, valahogy úgy, ahogy René Descartes és a karteziánus filozófia elképzelte a test és a lélek összhangját: Isten indította el mind a kettőt, és bár elvileg külön utakon járnak, tehát egymással nem érintkezhetnek, így egymásra sem hathatnak, de Isten előrelátásának köszönhetően csaknem azonos pályán haladnak. — ha észre is vette a nyelvi váltást, Bat-Levi nem reagált: válaszként ugyanúgy standard angolt használt, mint eddig. — Ugyanez történt velünk is. Most egyszerre rendelkezünk a férfi és a női ikertestvér emlékeivel is, de a gondolataink elvileg önállóak, mégsem térünk el egymástól: mintegy véletlenül azonos módon reagálunk, cselekszünk. Létezésünk minden pillanata egy-egy önálló, megismételhetetlen csoda. — ekkor Cikuqra nézett. — De hogy az eredeti, a vallásgyakorlatunkat firtató kérdésre válaszoljak: a Midrás szempontjából mindketten úgy éljük meg az állapotunkat, mint egy toszeftai haggádát. Ezekben az apokrif történetekben írták le először, hogy a Vízözön előtt az első emberek hermafroditának születtek, akiket aztán Isten kettévágott, így két különböző nemű ikertestvér született belőlük, egy férfi és egy nő, akik mindketten ugyanannak az emberi lénynek az aspektusai. Most tehát a baleset következtében a bibliai ősállapotba tértünk csak vissza.

— Mindig is mondtam, hogy Bat-Levi hadnagy túlzásba viszi a részletek iránti rajongását. — kotnyeleskedett közbe Qes Amrah. — Engem például nem köt le ennyire a halachikus hagyomány. Pedig elvileg falasa édesanyám révén én is a mizrahim Beta Israeljéhez tartozok.

— Be kell vallanom, ezt a beszélgetést nem értem egész pontosan. — ismerte be Stonn főtanácsos, aki, úgy tűnik, nem érezte méltóságán alulinak, hogy elismerje a korlátjait. — Beavatnának a magyarázatba?

— Egy földi etnikum vallási szokásairól beszélgetünk. — sietett megmagyarázni a dolgot Uhura. — Elvileg Bat-Levi hadnagy és Qes Amrah zászlós is zsidó származású, de két egymástól gyökeresen eltérő irányzathoz tartoznak.

— Értem. — válaszolta Stonn. — Az ilyen emberiségen belüli finom részletek iránt egy hozzám hasonló, idegen fajba tartozó személynek sajnos nincs érzéke. A zsidó kultúra jelenlétére is csak akkor figyeltem fel az emberi történelemben, amikor a földi logikai rendszereket tanulmányoztam: a görög filozófusok és az arab fordítóik után egy judeo-arab anyanyelvű Arisztotelész-követő, egy bizonyos Rabbi Móse ben Majmún, röviden RaMBaM, vagy görögösen Maimonides tett igen sokat a nyugati logika fejlődéséért, aki történetesen izraelita vallási vezetőként is tevékenykedett, és megpróbálta összhangba hozni a vallást a tudománnyal... olvasmányaim során a kezembe került egy háromszáz földi esztendeje élt katolikus klasszika-filológus, egy bizonyos Maróth Miklós munkássága, aki egy időben az Akadémiák Nemzetközi Szövetségének is az elnöke volt, s aki a nyugati logika korai történetét feltáró monográfiáiban, az akoluthia, a hoti és a dioti szillogizmusok közti különbségek bemutatása mellett beszél Maimonides-ről is. Úgy gondolom, mindkettejükből jó vulkanita válhatott volna, mindkettejük életét a logika vezérelte. Persze nem Maimonides volt az egyetlen zsidó filozófus, akinek a logikai munkásságára felfigyeltem, hisz ott van a rabbik által kiátkozott Baruch Spinoza a maga matematikai alapon megszerkesztett etikai szabálykönyvével, amit szintén letehetetlen olvasmánynak tartottam...
.

— „Az Etika negyedik része, 19. tétel: Mindenki saját természetének törvényei szerint szükségképpen azt kívánja vagy utálja, amit jónak vagy rossznak ítél.” — illusztrálta a kijelentést Cikuq parancsnok. Érdekes módon egy vulkanita köznyelvi fordítást idézett. — „Bizonyítás: A jónak és rossznak ismerete (e rész 8. tétele szerint) maga az örömnek vagy szomorúságnak indulata, amennyiben ennek tudatában vagyunk; s ezért (a 3. rész 28. tétele szerint) mindenki szükségképpen kívánja azt, amit jónak ítél, s viszont utálja azt, amit rossznak tart. De ez a vágy nem egyéb, mint maga az ember lényege, vagyis természete (a vágy meghatározása szerint; lásd ezt a 3. rész 9. tételének megjegyzésében és az indulatok I. meghatározásában). Mindenki tehát pusztán természetének törvényei szerint szükségképpen azt kívánja vagy utálja stb. Q. e. d.”

— De vajon Cikuq parancsnok honnan ismerte Bat-Levi hadnagy élettörténetét? — kérdezett közbe némileg meggondolatlanul Qes Amrah. — A projektnél dolgozó tisztek személyzeti aktái elvileg titkosak, és vagyunk vagy hatszázan itt a komplexumban.

.
— Cikuq kristályteste színtiszta információtároló, ha úgy tetszik, ő egyfajta élő lexikon. — válaszolta Uhura Qes Amrah egyik anyanyelvén, egy eritreai amhara dialektusban. — És már hosszú évek óta szolgál engem személyi titkárként. Több titkos információ van elraktározva a memóriájában, mint amennyit kétszáz év alatt sikerült felhalmozni a Memory Alpha könyvtárbolygó adatbázisaiban. És ezeknek az adatoknak a legtöbbje hiányzik a nyilvános adathálózatokból. Ez a lényege az információs társadalmaknak: aki kontrollálni tudja az információ áramlását, annak a kezében marad a hatalom. A Csillagflotta Hírszerzés igazgatójának pedig éppen az a feladata, hogy megőrizze ezt a Föderáció állampolgárait védő hatalmi struktúrát. Bármi is legyen ennek az ára. Ez egy olyan bizalmi állás, ahonnan a gyakorlatban soha nem mehet nyugdíjba az ember, csupán formálisan. Amíg élek, felelősséggel tartozom az általam őrzött titkos információkért.

.
Qes Amrah belenézett Uhura szemébe, és megborzongott. A társaság többi tagja nem érdeklődött afelől, hogy mi is lehetett a privát monológ tárgya.

— Menjünk. — szakította félbe standard angol nyelven a kínossá váló pillanatnyi csendet Uhura.— A-iwúl A-dál-yie Em-piris igazgató úr már bizonyára vár minket. Mellesleg tudja, hogy mit jelent az igazgató úr neve? — fordult ismét Qes Amrához az igazgatónő, miközben szórakozottan játszott egy a nyakában lógó aranyláncra felfüggesztett, három centiméter átmérőjű, csendes, hipnotikus dallamot játszó igazgyönggyel. Az igazgyöngy egy telepatikus memóriatár volt, Uhura egyik régi barátjának a teljes élettörténete volt benne, az egzotikus ékszer ugyanis úgy keletkezett, hogy a Tajgeta V. bolygón őshonos, természetfeletti képességekkel megáldott tengerlakó lény a halála pillanatában elsírta magát, és a szerves anyagokkal teli könnycsepp gyönggyé szilárdult.
.

— A neve? — pislogott értetlenül a nő.

— Ahogy arra Bat-Levi hadnagy is rámutatott az imént, a legtöbb emberi kultúrában a neveknek van jelentése is. Az enyém, a Nyota Uhura például azt jelenti a Niger-Kongói nyelvcsaládhoz tartozó muszlim keveréknyelv, a szuahéli szótárában, hogy a "Béke Csillaga". Az ön nevének, az Abajnesnek viszont az a jelentése az Afro-Ázsiai Phylum Sémi nyelvcsaládjához tartozó amhara nyelven, hogy a "Nílushoz Hasonlatos".

Qes Amrah zászlós egy pillanatnyi habozás után válaszolt:

— Az igazgató úr maszáj származású, s ennek a népnek a nyelve a Nilo-Szaharai nyelvcsaládhoz tartozik. Az A-iwúl A-dál-yie Em-piris állítólag azt jelenti, hogy "Lángolva Futó Kegyelem".