Star Trek - AQ: Harmadik fejezet

III.

Két órával később Trip fáradtan lépett ki a transzporter-sugárból, ami a bolygó éjszakai oldalán tette ki őt a saját háza szomszédságában, a Farain kontinens Varan-tengerre néző üdülőövezetében, nem messze a bolygó csodálatos fővárosától, Tarala’n-tól, amit sok ember egyszerűen Új-Athénnak becézett (az ötlet onnan származott, hogy a szomszédos harmadik bolygó fővárosát Új-Szamarkandnak keresztelték a földi telepesek, így egyesek úgy érezték, hogy egy ehhez hasonló földi becenevet kell kitalálniuk a negyedik planéta fővárosára is). Persze választhatta volna azt a lehetőséget is, hogy rögtön hazatranszportálja magát a saját nappalijába, ő azonban inkább a szomszédos tömegközlekedési állomás (ami hajdanán félig nyitott légibusz-megállónak és kommunikációs állomásnak épült) energiatakarékos transzporterében materializálódott, és onnan sétált haza a homokos tengerparttal párhuzamosan végigvezető, alig kivilágított sétálóúton: érezni akarta, ahogy a megváltozott planetáris viszony miatt a szervezete akklimatizálódik az éjszakai féltekéhez. Gyönyörű mediterrán éjszaka volt, egy örök hajnalpírban égő sáv és egy vakító, félkör alakú lánghullám (a glória pereme) jelezte az égbolt azon részét, ahonnan a szupernóvává vált szomszédos nap, az Alpha Cebtauri B csillag kelt fel hajdanán, ám egy különleges konstellációnak köszönhetően most a két hold is látszott az égen, és a Gyűrű szivárványszín boltíve is ott függeszkedett az éjszakai égbolt déli féltekéjén, a zenit szomszédságában metszve a Tejutat, sűrű csillaghullás közepette. Ilyen közel az Egyenlítőhöz a Gyűrű egészen vékonynak tetszett, távolabb az északi féltekén sokkal laposabbnak látták, igaz, ott az égbolt peremén függeszkedett.
.
Trip merengve nézte a Földitől alig különböző, mégis oly idegen csillagképeket, a Gyűrű különleges mintázatát, amibe fura kis hullámkampókat vésett a két közeli hold gravitációs kútja, és bár jelenlegi hivatásából következően tudnia kellett felismerni mindegyiket, rájött, hogy ő sajnos nem élt elég ideje a bolygón ahhoz, hogy kedvére idézhette volna a hozzájuk fűződő helyi mítoszokat és legendákat. Eszébe jutott az is, hogy annak idején, az első Enterprise-on mennyire irigyelte az űrnomád Travis Mayweathert és a brit tengerész-családból származó Malcolm Reedet, hogy ők bezzeg sokkal könnyebben eligazodnak a galaxis csillagjainak háromdimenziós térképében. De lám, most, hogy a Csillagflotta speciális rehabilitációs programjának köszönhetően képzett csillaghajó-navigátor lett belőle is, már nem csak a holdakon épült városokat és az orbitális, geoszinkron vagy geostacionárius pályákon mozgó nagyobb űrállomások keringő fényeit bírta teljes bizonyossággal megkülönböztetni vagy megnevezni. Szinte maga elé képzelte Reed arcát, milyen képet vágna, ha ezt elmesélné neki! A gondolatra elmosolyodott. Az elmúlt két órában ez volt az első alkalom, hogy egy kicsit alábbhagyott a feszültség — mert az alakváltó elcserélt gyermekekre vadászni éppolyan hátborzongatónak tűnt, mint genetikailag átformált szulibán ügynökökkel fogócskázni valami téren és időn kívüli hidegháborúban. Meglepő volt hát, hogy máris el tudott feledkezni a veszélyről.
.
„A környezet teszi” — gondolta. A forró Varan-tenger hullámai csendes egyhangúsággal nyaldosták a strandolók által már nagyobbrészt elhagyott partokat, bár imitt-amott repülő halak szálldostak a hold-, glória- és gyűrűfényben, máshol tatúhoz hasonló páncélos emlősök vagy emberfej nagyságú tengeri ízeltlábúak csúsztak-másztak keresztül az úton. Valahonnan távolabbról egy éjszakai fesztivál zajai hallatszottak el, a tengeren pár jacht horgonyzott. A tengerparttól és egymástól is biztonságos távolságban elegáns luxusnyaralók sorakoztak, ezek egyikében lakott Trip.

.
Az épület maga a legmodernebb technikával lett felszerelve, de anyagát és szerkezetét tekintve hagyományos konstrukciónak tűnt. A napelemes tetőcserepek alatt két emelet magas, teraszos-tornácos ház állt, sövényfalas kerttel és üvegházakkal körbevéve. A ház egyes tengerpartra néző falait a padlótól a plafonig érő plasztacél ablakok tették ki, a többi viszont hagyományos téglából épült, igaz, e téglafalakat néhol a földi borostyánhoz hasonlóan terjeszkedő halkai tűzliliomok futották be, szentjánosbogárként világító virágszirmaikkal mutatva az utat az éjszakában, s venyigéiken apró, éneklő, az éjszakai életmódhoz szokott vizikaméleonok csiripeltek, föl-alá futkározva a kehelyszerű, vízzel teli levelek közt. A kertben hintaágy, tenisz-pálya, napernyős ebédlőasztal és egy komplex úszómedence-rendszer várt a ház gazdájára, sőt, egy vízzel teli akvárium-kupola nyílt a tetőtér egyik sarkából is, s e kupola áttetsző plasztacél falán keresztül látni lehetett az egész környéket; az épület egyik szárnya pedig egy luxus-légisikló garázsaként funkcionált. Apró robotok tucatjai gondoskodtak arról, hogy a gyep és a sövényfal mindig vágva legyen, a virágokat mindig locsolják, a globális időjárás-szabályzók által bekalkulált viharosabb szeleket és esőket semmilyen tárgy ne fogadja odakint felejtve; az épület különböző fél-intelligens berendezései felett egyetlen, mindenre odafigyelő szuperkomputer zsarnokoskodott, akit Trip Frankeinsteinnek keresztelt el. A ház kifinomult biztonsági rendszerei természetesen automatikusan felismerték Tripet, és engedték besétálni, mindenki más illetéktelent a megfelelő formulákkal elküldenének, rosszabb esetben a makacsabb behatolókat automatikusan eltranszportáltatnák a legközelebbi rendőrállomás fogdájába. Amikor Trip a régimódi postaláda mellett elhaladva belépett az útra néző kertkapun, még két boldog házőrző fujtak — a bolygó sivatagos klímájában, a Shadrában őshonos, telekinetikus képességekkel rendelkező, kenguruként ugráló óriáscsiga — is odaugrált a közelébe, és elülső csápjaikkal elégedetten tapogatták végig a kezét. Az első, ami szembeötlött neki, az a földszinti nappalival egybenyitott konyha fényáteresztő üvegfala volt, odabent a fényben ugyanis egy magas, karcsú, hosszú szőke haját kibontva viselő nő ült az ebédlő asztalnál, és egy olvasótáblára kifeszített archaikus halanai könyvtekercs felett könyökölve figyelte, amint a régimódi, százhuszonvalahány éves, de még mindig tökéletesen működő házvezető android a vacsorát készíti. Nem replikált étel várt hát Tripre, hanem valódi, most készülő pompás fogások. Ezt látván a férfi úgy döntött, hogy a konyha üvegajtaján át lép be a házba, aminek földszinti plasztacél padlója teljesen áttetsző volt, így aztán jól látszódott a pince helyét elfoglaló, földi ökoszisztéma mintájára berendezett akvárium, amiben mindenféle ráják és halak úszkáltak a kavicsos-homokos, hínáros-korallos áltengerfenék felett.
.
— Kedvesem, megjöttem! — kiáltotta Trip a nyíló ajtóból, holott jól tudta, hogy a nő már akkor megérezte a jelenlétét, amikor ő lesugárzott az utca végében megbúvó állomásra. Most is, ahogy szoborszép arcával felnézett, telt zöld ajkai szegletében udvarias félmosoly bujkált, óceánkék szemébe melegség költözött, finoman ívelt, hullámos vonalú szemöldökét felvonta, s a mozdulat hatására apró pigmentált foltocskákból álló sáv gyűrődött ráncba a halántéka környékén és a homloka egy részén. Jobb kezének egy ösztönös mozdulatával kisimított pár rakoncátlan szőke hajtincset az arcából, és ahogy visszatűrte őket a füle mögé, elővillant a fül szexi hegyes csúcsa, egy vékony arany jegygyűrű, és egy hasonlóan pigmentált foltocskákból álló sáv a nyakon.
.

— Tudom, te szeretetreméltó mamlasz. — súgta egy lágy zengetek érzetét keltő telepatikus hang Trip fejében, miközben a nő felugrott, és csókot lehelt a lehajoló férfi ajkára. Majd visszaült, és sokkal hagyományosabb módon folytatta: — Chris már vagy másfél órája itthon van. Most fent van, és a holografikus hírcsomagokat böngészi.
.

Rahuna T’Panna Silka Vak tipikusan olyan lény volt, aki Trip saját idejében még nem létezhetett volna, igaz, ma sem sok hozzá fogható tünemény szaladgált a Föderációban. Silka ugyanis sokadik generációs hibrid volt, akit ráadásul szándékosan tenyésztettek ki különféle föderációs fajok tervszerű keresztezésével, így olyan genetikai potenciállal rendelkezett, mint a legendás Chal bolygó lakói, akik állítólag ma is ott rejtőznek valahol a csillagok közt, félúton a Romulán és a Klingon Birodalmak közt. A különbség csak annyi, hogy míg a Chal bolygó lakóit élő fegyvereknek szánták, akik természetfeletti fizikai képességekre tettek szert, hála például klingon és romulán őseiknek, addig Silkát szellemileg és mentálisan próbálták meg emberfelettivé tenni. Az, hogy mintegy véletlenül testileg is megnyerő kombinációt alkotott, már szinte jelentéktelen mellékhatás, egyfajta grátisz eredmény.
.

„Istenem, még mindig eláll a lélegzetem, ha csak ránézek!” — gondolta Trip, ahogy ösztönösen csavart egyet a jegygyűrű vastagabb társán, amit a saját gyűrűsujján viselt. — „Még mindig nem tudom elhinni, hogy hozzám jött feleségül, és az imzádijának tart.”
.

Silka mosolya huncutabbá vált, nyilvánvalóan hallott minden gondolatot. Újra felpattant, átkarolta Trip-et, és szenvedélyesen megcsókolta. Ölelés közben végigtapogatta Trip friss horzsolásait és a hegeket, ahová a szanitéc behelyezte a mesterséges bőrpótlást a nyílt sebbe — Trip ugyanis egy orbitális pályán keringő kórház sürgősségi osztályon töltötte az elmúlt másfél órát, miután az elcserélt gyermeknek nyomát vesztették a Katedrális holografikus útvesztőjében. Trip visszaölelt, megragadta a nő fenekét, és felrakta a konyhaasztalra, ahol a formatervezett szakács-android egy szó nélkül csinált helyet a folytatáshoz. A pótolhatatlan halanai könyvtekercs — ami minden bizonnyal az asztrális projekció alternatív módszereivel foglalkozik, vagy valami újabb obskúrus meditációs technikát boncolgat — alig úszta meg az atrocitást. Trip talán mást is tett volna még, ekkor azonban torokköszörülés hangjai csapták meg a fülüket.
.

— Khöm-hmm… Zavarok? — hallatszott Pike hangja a konyhaajtóból, ahogy kopogtatott az ajtófélfán. — Sejthetitek, nekem sem esik jól, hogy mindig rám hárul az ünneprontó szerepe, de elvileg még mindig keressük a szökevény alakváltót.
.

Trip és Silka zavartan váltak szét, és kényelmetlenül toporogtak a pszichogram szeme előtt. Végül Trip volt az, aki megtörte a kínos csöndet, miközben az immár ismét a földön álló Silka a ruháit igazgatta:
.

— Van valami nyom a nyilvános hírcsatornákon?
.

Pike megvonta a vállát.
.

— Egyelőre semmi, a média még nem kapott vérszemet. Értesítettem a Csillagflotta helyi szervezetének Hírszerzési Parancsnokságát a Flaxison, hogy rendeljenek el bolygóközi zárat és riasszák az állományt, illetve aktiváltam pár MI programot, hogy próbálják meg nyomon követni a biztonsági holoreceptorok, a kémműholdak és a hasonló szenzorrendszerek eseménynaplói alapján az alakváltó útját, de attól tartok, hogy a lény valamiféle álcázó vírussal fertőzte meg a bolygó számítógépes hálózatát, mert a mozgásának eddig nem akadtunk nyomára. — a Flaxis a naprendszer hetedik, mára már terraformált bolygója volt. A szupernóva előtt az Alpha Centauri B csillag második bolygójaként is funkcionált, és épp az A csillag körüli évkörét járta egy különleges, 8-as alakú keringési pályán, amikor a katasztrófa bekövetkezett. A bolygó egyik kontinense ad otthont a New-Montana kolóniának, ahol Zefraim Cochrane magánbirtoka is volt, mielőtt egy szökevény ausztrál háborús bűnös le nem gyilkolta a családját, őt magát pedig az ismeretlen világűrbe való menekülésre késztette. A mérések szerint a robbanás miatt módosult a keringési pályája is, jelentős klimatikus és tektonikus változásokat okozva ezzel, amit persze a Föderáció tudósai igyekeztek korrigálni. — A maori fickóról viszont kiderült, hogy tényleg ártatlan, az orvosi szondázás igazolta, hogy a genetikai profilja azonos azzal, amit az anyakönyvi kivonatához csatoltak, plusz van megdönthetetlen alibije a kérdéses időpontok egy részére, tehát a nauszikaiakkal folytatott tárgyalásokon is valószínűleg az elcserélt gyermek járt el a nevében, és tényleg nem tudott arról, hogy a barátnője alakját felvevő lény terrortámadásra készül. Mindenesetre a hírszerzés helyi irodája bevitte őt kihallgatásra, hátha további részletekre is fény derül ezáltal.
.

A konyha végében egyszer csak feltűnt egy ősz hajú, szakállas férfi, aki a Csillagflotta admirálisi egyenruháját viselte: Matthew Dougherty, akit a kifinomult hologram-vetítő interaktív szoftvere varázsolt ide teljes életnagyságban.
.

— Jó estét uraim! Most értesítettek engem a helyzetről, épp a naprendszer Oort-ködjében voltam egy jégbánya megnyitó ceremóniáján, ezt kellett félbeszakítanom az önök kedvéért. Szeretném önöktől is hallani, hogy mit terveznek következő lépésként. Nyugodtan beszélhetünk nyíltan, ezt a csatornát a hírszerzés legfrissebb kriptográfiai eljárásaival titkosították.
.

Trip kérdő tekintettel nézett Silkára, de a nő némi habozás után beleegyezően biccentett: úgy tűnik, a spiritualista tisztánlátás alapján az admirális tényleg annak látszott, akinek mondta magát.
.

— Uram, körülbelül két órája sikerült rajtaütnünk egy magát kantarai nőnek álcázó Alapítón. — kezdte Trip a beszámolót. — Az akció egyszerű rutinvizsgálatnak indult…
.

— De nem az volt, habár néhány részlet még mindig nem került a helyére. — vágott a szavába Pike. — Épp az eredeti gyanúsítottat készültünk letartóztatni, amikor is a minden gyanú felett álló alakváltó ránk támadt, és megpróbálta megölni a gyanúsítottat is. Tudnia kellett, hogy ha megöl minket és eltűnünk, akkor a bombázóval kapcsolatos terv lelepleződik, mert a hivatal új ügynököket küld majd helyettünk, a gép viszont még műszakilag nem állt készen arra, amit terveztek vele. Ugyanakkor, ha az alakváltó nem avatkozott volna közbe, simán megúszhatta volna a felelősségre vonást, és szépen kereket oldhatott volna, hogy valami más fegyvert vessen be ellenünk. Azt kell, hogy mondjam, a támadás mögött nem érzek semmi logikát, ha az ellenfelünk tényleg egyszerű meggondolatlanságból követte el az egészet, akkor ő a legostobább elcserélt gyermek, akivel valaha dolgunk volt.
.

Dougherty összeszorított szájjal hallgatta a beszámolót, végül kimérten bólintott.
.

— Én sem hallottam még soha hasonlóról. Van már valami elképzelésük arról, hogy miként leszünk képesek ismét a nyomára bukkanni?
.

— Épp most készültünk szemügyre venni a lehetőségeinket, uram. — vallotta be Pike, s a melle előtt összekulcsolta a kezeit, úgy kezdett el fel-alá járkálni, hogy gondolatban rendszerezhesse a teendőket. — Az biztos, hogy a biofegyvereket a távozásunk előtt biztosítottuk, mostanra már a Csillagflotta Bűnügyi Helyszínelői vizsgálják a terepet. Talán ők találnak valami fizikai nyomot, ami eddig elkerülte a figyelmünket, és így talán rá tudunk jönni, hol lehetnek még titkos menedékei a váltott gyereknek. Ugyanakkor a katonai fejlesztésű Mesterséges Intelligenciáink hiába vizsgálják a helyi számítógépes adatbázisokat, valami szisztematikusan eltünteti az elcserélt gyermek nyomait a hálózatból. Olyan szakember kéne tehát nekünk, aki vissza tudja állítani az eredeti, hamisítatlan adatbázisokat, méghozzá rekordidő alatt. Talán valami binári kódoló-párost kéne felhajtani, vagy valami denobulán augmant, aki genetikai tervezés eredményeként lett kompatibilis a számítógépekkel, vagy isten tudja!
.

— Esetleg van még egy lehetőség… — kockáztatta meg a közbevetést Silka, s két ujjával szabályosan jelentkezett hozzá. — De ahhoz Pike ügynököt átmenetileg ki kell vonnom a forgalomból.
.

Dougherty zavartan vonta össze a szemöldökét, de Pike is meglepetten nézett feléje.
.

— Ezt hogy érti? — biggyesztette be a két keze hüvelykujját a nadrágszíjába az admirális.
.

— Mint azt bizonyára tudja, én nem egyszerű pszichiáter-tanácsadó vagyok, hanem magas ESP-érzékenységgel rendelkező mentalista is, ezért osztottak be engem ehhez a hírszerzési sejthez. Csakhogy, a szellemi kapacitásom legnagyobb része állandóan le van kötve, így tudom fenntartani Chris mozgásszabadságát. A Chris Pike, aki most ön előtt áll, egy pszichogram, egy olyan élethű telekinetikus projekció, ami az eredeti Christopher Richard McKinnies Prescott Pike külalakját és viselkedését imitálja. Az eredeti Chris meghalt a Thalos IV-en, még 2320-ban, azonban halála előtt a szellemét, azaz gondolatainak, emlékeinek és temperamentumának az összességét lemásolták a Thalos IV kifinomult telepatikus képességekkel rendelkező őslakosai, hogy szükség esetén a bolygójuk védelmezője legyen. Ha úgy jobban érthető, mondhatjuk úgy is a népszerű vulkanita terminológia nyomán, hogy ez az elraktározott interaktív mémprogram Christopher Pike katrája; vagy egy olyan személyiség-lenyomat, mint amilyet a trillek hagynak maguk után a szimbiontáik idegrendszerében. A Csillagflotta Akadémia Omega Osztagának egyik betazoid kadétja, Edam Astrun hozta el őt a Thalosról másfél éve, amikor a Domínium átfogó támadást intézett az Alfa Kvadráns minden telepatikus lénye ellen egy gyilkos memetikai vírus segítségével. A fiatal Edam azonban nem volt képes megfelelően kezelni őt, nem is nagyon volt tudatában a jelenlétének, ezért kaptam meg én a feladatot, hogy kibányásszam Chris mémszoftverét Edam tudatalattijából, a saját lelkembe zárjam, majd biztosítsam számára a pszichogramként való létezést. Ha úgy tetszik, Chris ma olyan, mint egy holografikus számítógépes program, mint mondjuk az Orvosi Vészhelyzet Hologramok, amiket Dr. Lewis Zimmerman tervezett. Ahogy a holografikus Doktorokhoz is tartozik egy a kórházak számítógépes rendszerében futó interaktív számítógépes szoftver, ami a hologramok viselkedését és gondolkodását irányítja, ugyanúgy Pike asztrálisan kivetített ektoplazmikus testéhez is tartozik egy interaktív mémcsomag, ami az én agyamban székel, innen nyeri a fizikai jelenlétéhez szükséges pszichokinetikus energiát.
.

— Nekem nem tűnik úgy, hogy ez önt bármiben is gátolja! — vallotta be az admirális. — Hisz most is olyan fesztelenül mozog, mintha Chris testének fenntartása nem kerülne semmi energiájába.
.

— A látszat ezúttal csal, uram. — sóhajtott Silka. — Sőt, Chris mozgásszabadságának fenntartása olyan sok energiámat elszívja, hogy normális esetben nem lennék képes semmilyen más cselekedetre. Ezért vállaltam egy kompromisszumos megoldást. .

— Mire gondol? — vonta fel a szemöldökét Dougherty.
.

Silka helyett azonban Trip válaszolt, aki a beszélgetés közben leült a konyhaasztal mellé.
.

— A Silka, akit ön most itt lát maga előtt, nem a valódi Silka. Az igazi Silka az épület második emeletén lebeg egy hermetikusan lezárt, ingersemlegesítő meditációs kamrában, nullgravitációs közegben. Pszichotróp drogokon él, és jelenleg mély transzban uralkodik bonyolult szervezetének minden agysejtje és idegszála fölött, csak hogy képes legyen arra, hogy egyszerre két önálló ektoplazmikus asztráltestet is mozgasson itt a bolygófelszínen. Az első asztráltest Chris Pike pszichorgamja, a második viszont az a Silka-pszichogram, aki most itt áll ön előtt. Minden ember, akiben van egy csipetnyi ESP-érzékenység, teljesen valóságosnak fogja fel őt, a halott tárgyak pedig általában reagálnak a pszichokinetikus energialöketeire, de például egy pszi-vakságban szenvedő autista nem is igen venné észre, hogy létezik, és a tárgyak lebegését egyszerűen poltergeist-aktivitásnak vélné, a holoreceptorok legtöbbje pedig egyszerűen üres levegőt látna a teste helyén, bár például a házunk számítógépes rendszereit módosítottuk, hogy ezt a problémát kiszűrjük.
.

Dougherty szája szó szerint tátva maradt.
.

— Ne lepődjön meg, uram, ilyen a mi kis atomcsaládunk a hétköznapi életben. — vont vállat Trip. — Mi mindhárman csak árnyékai vagyunk egykori önmagunknak, csupa illúzió és hamis emlék.
.

— És önt ez az állandó testen kívüliség egyáltalán nem zavarja? — kérdezte Dougherty még mindig Silkára nézve, szándékosan nyomatékosítva a mondat hangsúlyait. Az admirális úgy méregette a nőt, mintha valami hibát keresne a látvány fókuszában, ám úgy tűnik, nem talált ilyet.
.

— Vannak a dolognak előnyei is, ha úgy vesszük. — grimaszolt Silka. — Például, amikor megérkeztem ide a Centaurusra, a három Nap, a bolygó Gyűrűjének és a holdaknak a gravitációs együtthatása annyira összezavarta a biológiai órámat, hogy a menstruációs ciklusom szinte teljesen kiszámíthatatlanná vált. Azonban mióta az izolációs kamrában vagyok, ez a kérdés teljesen tárgytalanná vált.
.

— Tehát, ha jól értem, azért akartok engem kivonni a forgalomból, hogy Silka be tudja vetni az érzékszerveken túli tisztánlátását a maga teljes potenciáljában? — Pike nem várta meg, míg az admirális felocsúdik, hamarabb reagált. — Szerintem ez egy használható terv, a magam részéről támogatom.
.

— Magam is úgy vélem, hogy amíg kerítünk egy tisztességes adatmentőt, addig ez a lehetőség a legjobb esélyünk. — próbálta visszanyerni a tekintélyét Dougherty a váratlan erélyességgel. — Mikor várhatjuk az első eredményeket?
.

— Akár egy pár perc múlva… — kezdte volna Silka a magyarázatot, ekkor azonban valami elvonta a figyelmét. Összeráncolt homlokkal fordult hátra, hogy megnézzen valamit a konyhaajtón túli nappaliban, vagy még inkább a nappali üvegfalán túli tengerben. Egy pár pillanattal később valami csipogás zavarta meg a nő elhallgatását követően támadt feszült csendet, majd vörös fények villantak, végül a ház biztonsági rendszere (ami az admirálissal folytatott titkos tárgyalás miatt automatikusan lezárta az épületet, és felülírt majd minden külső protokollt) valami furcsa füttyögő-vakkangató hangsort engedett felharsanni egy kihangosított kapucsengő-mikrofonból.
.

— Ezek csak a delfinek! — pattant fel a helyzetet felismerő Trip, hogy odalépjen a konyhapulton található számítógépes portálhoz, ami a gyakorlatban csak egy vetített kép volt a mosogató mellett a sima asztallapon. Az admirális kedvéért rövid magyarázatba kezdett. — Tudja, velünk egy háztartásban él egy földi palackorrú delfinfalka, Fippit, Takkata, Kipiru, Hikahi, Brukida és Creideiki. Az ő kedvükért van felszerelve ez a ház azzal a sok medencével és akvárium-részleggel a szobák között. Napközben többnyire a tengerben szoktak lubickolni, mint a strandolókra felügyelő parti mentők, vagy egy mélytengeri építkezésen dolgoznak a kibernetikus implantátumjaik segítségével, csak ilyenkor este kérnek bebocsátást a házba, van egy külön nekik épített zsilipbejárat, ami a lagúnához vezető földalatti csatorna végéből nyílik.
.

— Este-csoda-Trip-Chris-Silka! — harsant fel egy szintetizált gyerekhang a lakásban, ahogy az univerzális fordítógép elkezdte lefordítani a delfinek makogásszerű fütyörészését emberi beszédhangokra. A palackorrú delfinekről (Tursiops truncatus) már a XX. században megállapították az etológusok, hogy „neveket” használnak bemutatkozásra és egymás azonosítására: víz alatti füttyjeleikben mindegyikük egy-egy egyéni, jellegzetes sorozatot használ, és egymáshoz is ilyen jelekkel szólnak. Innen csak egy lépés volt, míg a leleményesebb földi nyelvészek megfejtették és mindenki számára hozzáférhetővé tették a delfinek nyelvének matematikailag leképezhető sajátosságait. Persze egy laikusnak ez a fordított verzió sem mondhatott túl sok mindent, Tripék ugyanis szándékosan használták a szerintük kifejezőbb nyersfordítást. — Vágy-Trip-Chris-Silka-szeretet-befogadás.
.

— Uraim, visszatérhetnénk a munkára? — szólt közbe némileg ingerülten Dougherty. — Úgy hiszem, a delfinekkel játszani ugyan sokkal szórakoztatóbb, de talán ez most várhat, hisz nem az Igazhangú Szonda az ellenfelünk!

.

— Silka, mi a baj? — hajolt Pike oda nőhöz, ahogy észrevette, hogy ő még mindig összeráncolt homlokkal figyeli a csak általa érzékelt tengeri bejáratot. Trip eddigre már beeresztette az állatokat, és nyugodtan ült vissza, hogy folytathassák a megbeszélést. Az állatok boldogan úsztak be a padló alatti tenger-szimulációba.
.

— Valami nem stimmel… — suttogta kísérteties hangon Silka.

.

— Trip! — címezte meg következő mondandójának célpontját az admirális. — Biztosítani tudja a felesége számára a nyugodt meditációs körülményeket, míg vissza nem nyeri a teljes érzékszerveken túli érzékelés-potenciálját? Vagy küldjek magukhoz egy szakképzett orvost, aki felügyeli a biológiai folyamatokat?
.

A ház földszintjének legnagyobb részét kitöltő, nyugati tájolású, áttetsző falú nappali északi oldalát egy padlótól plafonig érő akvárium zárta — ami lefelé nyitott volt a pince-akvárium felé, felül pedig az első emeleten folytatódott, igaz, ott már csak egy alacsony vizű medencében, aminek a partjára pálmafákat ültettek, a külső fala pedig tükörként verte vissza az akvárium és a szoba képét —, míg a keleti oldalon volt a konyha, az emeletre vezető lépcső, a mosdó és a többi téglafalú szoba. Ám a szobák falai közt további vízzel teli akváriumcsatornák húzódtak, és közvetlenül a konyhaasztalok mögött volt egy intelligens erőterek által kordában tartott, körülbelül derékmagasságig érő nyitott medence, ami az akváriumfolyosók kijáratának számított. Ide úszott most be két pajkos természetű delfin — az egyikük, Creideiki kibernetikus exoszkeletont viselt, amivel szükség esetén a szárazföldre is ki tudott lépni —, ahogy minden este, mivel itt várták a mindennapos etetést. Látván, hogy ezt most nem kapják meg automatikusan, játékosan lefröcskölték vízzel a tőlük alig fél méterre ülő Tripet.

.

— Jól van na, fiúk, várjatok egy picit türelemmel, a szakács mindjárt kiszolgál titeket! — intett feléjük Trip, aki gondolatban már az admirálisnak címzett következő mondatát fontolgatta, így oda se nézett a két lakótársára. Inkább azt figyelte némileg meglepetten, ahogy az admirális mindeddig élethű hologram-mása egyszer csak egy rossz felbontású, elnagyolt képkockákból álló digitális felvételre kezdett hasonlítani, ahogy valami statikus zörej megzavarta az élő adást. — Dougherty admirális? Hall engem?
.

A delfinek másodpercenként kb. 800 irányított hangot bocsátanak ki a fejük elülső részén található képződményen keresztül. A hangsugár az adott objektumról visszaverődik, amit egy, az alsó állkapocsi csontban lévő üregben fognak fel. Ennek a csontnak az alsó része továbbítja a jelzést a közép-, majd a belső fülhöz, ahonnan az agy hallóközpontjába jut az ingerület, és vizuális jelekké fordítódik. Így az állat meg tudja határozni a vízben lévő objektumok távolságát, méretét és alakját, sőt, a sebességét és irányát is. Ez nemcsak a tájékozódásukat segíti elő, hanem ennek alkalmazásával vadásznak is. Ám a most beérkező delfinek által kibocsátott hangingerek valahogy zavarták Silka érzékeny vulkanita füleit, vagy legalábbis azok asztráltesti hasonmását. Így némi késéssel ugyan, de reagált: keze óvatosan elkezdett közelíteni a konyhapult azon részéhez, ahol a vacsorát készítő szakács-android a pengeéles késeket tárolta. A mondott android eközben kötelességtudóan kivette az ínyencségnek szánt halakat a konyhai sztázis-egységből, és elindult velük a derékig érő medence irányába.
.

A következő pillanatban elszabadult a pokol.

.

Miközben az admirális hologram-képe digitális fehér zajjá foszlott széjjel, Creideiki hátán felrobbant a kibernetikus exoszkeleton. A ház egymással hálózatba kötött számítógépes rendszereit eddigre már használhatatlanná tette az a gyorsan terjedő vírusprogram, amit a delfin idegrendszeréhez kapcsolt kibernetikus implantátum juttatott el a belülről kevésbé védett struktúrába. Trip azonnal meghalt, de a fizikai világban szubsztanciáját vesztő Pike-pszichogram memetikai szoftvere még képes volt helyére billenteni egy utolsó értelmes gondolatsort:

.

„Hát persze, most már mindent értek! Ezért támadt ránk az alakváltó a hangárban, és ezért várt minket már egy tettre kész álcázó-vírus a számítógépes hálózatban. Nem a biológiai fegyver bevetése volt a végső cél, hanem az, hogy magukhoz vonzzák és beazonosítsák a Föderáció terror-elhárításának helyi operátorait, majd nyomon követhessék Trip mozgását a globális transzporter-hálón, így meghatározhassák a mi kis hírszerző-sejtünk búvóhelyének a pontos koordinátáit, s végül áthatoljanak a védelmünkön. Kezdettől csapdába sétáltunk, mert az ellenség sokkal ravaszabb volt, mint azt bármelyikünk gondolhatta volna...”