Star Trek - AQ: Második fejezet

II.

Csillagidő 52007.6, vagyis a régi földi naptár szerint Kr. u. 2375.

Hajdanán az Alpha Centauri csillagrendszer három önálló naprendszerből állt, s e naprendszerek központi csillagjai egymás körül is keringtek: a Terra napjánál egy kicsivel nagyobb, fényesebb, viszont gyakori napkitörésekre hajlamos Alpha Centauri A (másként al-Ridzsil, vagy Rigil Centaurus), a kisebb és vörösebb Alpha Centauri B (másként Quindar) és az apró vörös törpe Proxima Centauri. A három csillagból álló konstelláció látszólagos fényessége felülmúlta a Kentaur csillagkép összes többi csillagjáét; legfényesebb tagja a Földről nézve az éjszakai égbolt harmadik legfényesebb csillaga volt. A csillagrendszer arról nevezetes, hogy a Földhöz legközelebbi csillagok (a Sol Napja után) ebben a hármas csillagrendszerben találhatóak, így itt zajlott le az első kapcsolatfelvétel idegen fajokkal, illetve az első naprendszeren kívüli emberi kolóniák is itt létesültek. Aztán Kr. u. 2281-ben megtörtént az a bizonyos katasztrófa, amikor is az Örökkévalóság Őrzőjének meghibásodása miatt szabálytalanná vált az idő hullámzása a Galaxisban, és az Alpha Centauri B (azaz a Quindar) vörös napja váratlanul szupernóvává vált, lidérces glóriával keretezett halotti máglyája ma is ott ragyog csillagszomszédjai planétáinak égboltján, néha bizony még nappal is. Ilyen szomszéd az Alpha Centauri A naprendszerének M-típusú negyedik bolygója, a Centaurus (vagy ahogy a helyi „bennszülöttek” hívják, a Velestus) is. A bolygó a Föderáció egyik legfényesebb ékköve, tengerek és óceánok szabdalta felszínét tizenhárom nagyobb kontinens és ezernyi apróbb sziget borította. Égboltján hajdan három hold is keringett, ebből azonban egyet még a történelem előtti időkben szétvetett a kozmikus súrlódás, széthulló darabjai becsapódtak a planétába, az űrbe söpörve az akkori, a katasztrófa miatt begyulladt légkör maradványait, minden tengerével együtt. A hold szétmorzsolódott aszteroida-szilánkjai a világűrben megfagyott tengerjégdarabkákkal és a geostacionárius pályára állt egyéb törmelékekkel együtt ma már színpompás gyűrűt alkotnak, aminek szivárványszín sávjai egyfajta bolygókra tervezett úszógumiként fogják körbe a Centaurus egyenlítőjét. A másik két hold, a Nűkosz és a Tháron ma már a Gyűrűvel és a három nappal együtt váltogatják egymást az égbolton, egy évezredekig tartó keringési ciklus részeként..

A bolygót kifinomult kémműhold-háló ölelte mindent észlelő burokba; a rendszert elsősorban azért tervezték, hogy olyan védőmezőt hozzon létre a bolygó körül, ami mindenkor megvédi a bolygófelszínt a Gyűrű meteoritként becsapódó darabjainak bombázásától. Ennek az érzékeny rendszernek az egyik gyakorlati haszna azonban mintegy mellesleg az lett, hogy a felszínen élők bármikor tetszőlegesen transzportálhattak a bolygó különböző kontinensei közt. Egy ilyen számítógépek által vezérelt automatikus transzport zajlott most épp a bolygófelszín nap felőli oldalán.

.

Amikor a transzporter-sugár energia-kisülései abbamaradtak, a negyven év körüli, de még mindig szőke, kék szemű férfinek tűnő Charles Anthony „Trip” Tucker, a III., „illetve tulajdonképpen a negyedik” hunyorogva nézett végig a Centaurus Katedrális városának “virtuális üveg” szerkezetén. Miután Kr. u. 2272-ben a Sol naprendszer Föld bolygója — vagy ahogy mostanában hívják: az öreg Terra — ellen támadást intézett egy V’Ger nevű űrszonda, amit a legendás Kirk admirális legénysége csak hatalmas áldozatok árán tudott megállítani, művészek és építészek egész generációi leltek ihletet a félelmetes, majdnem organikus energiajelenség technológiájában, ami az Enterprise adatai szerint nagyobbrészt erőterekből, szilárd energia-falakból és transzdimenzionális struktúrákból állt. Bár a Föderáció élőlényeinek évtizedeibe került lemásolni ennek a technológiának a külsőségeit a mindennapi használhatóság szintjén, de az erőterekkel és hologramokkal kapcsolatos kutatásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően a 2300-as évek első évtizedeiben egyre több föderációs magvilágban tűnt fel az új építészeti stílus. “Virtuális üvegből” készült erőtérvárosok és holografikus luxuslakótelepek lepték el a Proxima Centauri és az Alpha Centauri A kolóniát ugyanúgy, mint mondjuk az Orion csillagképben található mesterséges naprendszer-csomó, a Rigel magvilágait; az Algoliát, a Kreetassiát, az Argelius II-őt, a Procyont (Andoriát), az Altairt, a Risát, a 61 Cygnit, a négyszáz éve elpusztult katonai birodalom, a Vegai Zsarnokság által terraformált gyarmatvilágokat és az általuk hátrahagyott, világűrben sodródó metropoliszokat, a Drajlaxot, a Makropyriost, a Tarsust, a Delta Trianguli-t, a Denobulát, a Tau Cetit (Kafériát), vagy akár az öreg Terrát. A divathullám megállíthatatlan népszerűségnek örvendett, külön iskolái jöttek létre a „virtuális üveg” építészetnek mindenhol, ahol a bolygó ökoszisztémája vagy energiaforrásai megengedhetővé tették ezt a pazarló luxust.

.

A kifejezetten humanoid megrendelők számára épített Katedrális, ami a Nagy-Oreasz kontinensnek a Shima’ran-tengerre néző meredek sziklapartjain épült, az egyik legelső ilyen luxuslakótelep volt annak idején. Tervezői azzal reklámozták az átadás éveiben, hogy még a technikai újdonságok elleni kirohanásairól hírhedt McCoy doktor családját is sikerült idecsábítani, hogy itt lakjanak. Az áttetsző plasztacél oszlopokra és vázakra felhúzott épületsor szinte teljes egészében hologramokból és erőterekből állt, aminek következtében az organikusan lüktető, átlátszó, gigantikus építmény-együttes egyfajta bizarr kaptárra emlékeztetett. A félgömb alakú, húsz-harminc emeletes főépületeket erőterek által mintákba csavart vízszobrok, filigrán viaszgyertyaként nyújtózkodó kilátótornyok, burjánzó függőkertek, finoman ívelt hidak, turbóliftcsatornák ölelték körül, minden ilyen “virtuális üveg” panel, azaz erőterek által megformált alkatrész folyamatosan mozgásban volt, és az egész komplexumot egyfajta “sarki fény”-szerű delejes aura, ionizált részecskékből álló felhő vette körül. Az egyes „virtuális üveg” erőterek különféle spektrumban verték vissza a hullámzó centaurusi Shima’ran-tenger feletti Napok és a monumentális Gyűrű fényét, ezért az épület egyes szakaszai színes ólomüveg rózsaablakokra emlékeztető mintákban ragyogtak, másutt mesterséges szivárványok lebegtek. A kompozíció szerves részét alkották a környező tengerpart meredeken felívelő sziklái, a rajtuk fészkelő tengeri madarak, szárnyas hüllők és repülő halak, a kontinens belsejének hófödte hegycsúcsai, illetve a környező tengeröblök hullámai alatt megbújó korallzátonyok, tengeri emlősök és halrajok, ugyanis a város egyes szintjei a tengerszint alatti élőtér-buborékokban, vagy a sziklába vájt folyosókon folytatódtak. Az épületek plasztacél padlóján csak elvétve fordultak elő fizikailag is létező bútorok — hisz a lakásokban a legtöbb berendezés hologram volt, amit tetszőlegesen lehetett eltüntetni és feltüntetni, álcázni vagy átrendezni —, ezek a bútorok azonban lebegni látszottak az áttetsző épületszerkezetben, akárcsak egy-két kert vagy néhány úszómedence vize. A lakókat érdekes módon nem zavarta a privát tér látszólagos teljes hiánya, hisz az épület számítógépeit úgy programozták, hogy ha a lakók úgy kívánták, különféle holografikus optikai csalódások álcázzák az egyes lakásrészeket, berendezési tárgyakat vagy személyeket. Tuckert a Katedrális első ránézésre valahogyan a Xindik vízlakó alfajának Azati Prime-i bázisára emlékeztette, bár el kellett ismernie, hogy az a fegyverkészítő támaszpont kevésbé tűnt ilyen éteri jelenségnek. Vagy talán inkább ahhoz a testetlen lények által irányított rejtélyes hajóhoz kellene hasonlítatnia, amely dimenzióközi építészet eredményeként jött létre, és amely egyszer mindenestől elnyelte az ős-Enterprise-t?

.

— Szinte hihetetlen, hogy ezt is emberek építették, nem igaz? — kérdezte Christopher Pike, a pszichogram. Komor, de jóvágású, barna hajú és acélkék szemű férfinek tűnt ma is, mint élete fénykorában. Bajszot nem viselt, ellentétben egyes hajdani holoképekkel. Viszont nem vetett árnyékot, ellentétben társával, aki a bolygót több szögből is megvilágító ikernapok fénye miatt több árnyékot is vetett. — Nem tudom, meséltem-e már, de annak idején April kapitány állampolgárságot kapott ezen a bolygón, ezért a Yorktown tiszti kara minden évben az ő nyaralójába járt vakációzni. Akkoriban mi még egyszerű fából és téglából emelt farmokat építettünk, és örültünk, ha a terraformáló berendezések, a meteorológiai jelenségeket kontrolláló számítógépek és a kommunikációs hálót is biztosító műholdak nem zavarták össze egymást működés közben. Most meg nézd meg ezt!

.

— Akkor te éppolyan elveszettnek érezheted itt magad, akárcsak én. Nagy ügy! Elvégre April előtt vagy másfél évszázaddal Zefraim Cochrane is élt itt egy ideig, ő pedig valószínűleg még kevesebb ismerős dolgot tudna itt megtalálni, mint mi. — vonta meg a vállát Trip, miközben Hawaii-mintás inge zsebéből elővett egy napszemüveget, amit felcsíptetett az orrára. Alig egy pár éve terjedt csak el a köztudatban a hír, hogy a fénysebességnél gyorsabb űrutazás legendás hírű földi feltalálója, a sokat szenvedett, majd hosszú üldöztetés után rejtélyes körülmények közt eltűnt Zefraim Cochrane egy téren és időn kívüli anomáliában töltötte az elmúlt évszázadokat, egy földöntúli „Kísérő”, egyfajta misztikus szerelmi partner oldalán. Kilenc éve, amikor a Csillagflotta tudósai tévedésből kiszabadították az anomáliából, békés nyugalomban halt meg az Enterprise-D fedélzetén; a pletykák szerint halálos ágyánál felváltva virrasztott Picard kapitány és néhány bizalmas főtisztje. Aztán három éve, a Föld elleni Borg támadás idején Picard legénysége ismét találkozott a jóval fiatalabb Zefraim Cochrane-nel, amikor egy szökevény Borg gömböt üldözve visszajutottak az Első Kapcsolatfelvétel pillanatába, jó háromszáz évet utazva az időben. — Ő valószínűleg elsütne valami gyenge viccet arról, hogy az emberek még ebben a felvilágosodott évszázadban is hogy szeretnek légvárakat építeni maguknak… De ne felejtsd el, hogy nem nézelődni vagyunk itt! Ideje más állagot felvenni!
.

Trip szavai nyomán Christopher Pike alakja ködként foszlott szét az egyik függőkert pálmái közt. A rövidnadrágos, szandálban flangáló Trip végig sem nézte a jelenséget, egyszerűen csak továbbsétált a terasz pereme felé, ahol antigravitációs nyugágyak sorakoztak egy szélfútta vizű medence szélén. Az egyik nyugágy felett egy tetovált arcú új-zélandi maori bennszülött, egy bizonyos Moana-Nui-a-Kiwa Ngarimu lebegett. Tőle pár lépésre pár rendkívül dekoratív kantarai hölgy tette ugyanezt. Azt, hogy a kantaraiak a szomszédos Alpha Centauri B rendszer harmadik, Kent nevű bolygójáról származtak, a Kantara nevű államszövetségből, csak az tudta, aki járatos volt a világűr ezen szegletének népei közt, mert egy a halántékuk környékén megjelenő pikkelymintás sávot és egy a kezükön kiszúrható plusz ujjperecet leszámítva teljesen emberinek tűntek, pedig egy idegen evolúciós fejlődés végtermékei voltak. (Igaz, ma már elfogadott tudományos ténynek számított, hogy a Tejútrendszer humanoid népei azoknak az Ősszülő- és Felvigyázó Fajoknak köszönhetik a külsejüket, akik a saját képmásukra akartak intelligens fajokat alkotni, és ennek érdekében számos planétán beavatkoztak az evolúcióba, hát innen ez a számos hasonlóság!). De Trip már kora gyermekkora óta hozzá volt szokva a kantaraiak látványához, hisz ezek a „centauri-i bennszülöttek” már a huszonegyedik század második felében kolóniákat alapítottak a Földön, és bizony még Trip gyermekkorának Floridájában is élt közülük jó néhány, Miami-ban külön városnegyedük is volt. Sőt, az első Enterprise fedélzetén eltöltött évek során Trip egyszer udvarolt egy Liana nevű hajótörött kantarai nőnek is, akinek az apja nagyon fejlett holografikus berendezésekkel rendelkezett, de ez már egy másik történet…

.

A kantaraiakkal való szoros együttműködés nélkül az emberiség soha nem tudta volna gyarmatosítani az Alpha Centauri csillagrendszer-triász másik két naprendszerét, az Alpha Centauri A-t és a Proximát, de talán még a Földet sem sikerült volna megtisztítani az Eugenikai Háború, az Optimum Mozgalom és a Harmadik Világháború okozta nukleáris és genetikai szennyeződéstől. Ez a bolygó is, amit az emberek nemes egyszerűséggel csak Centaurus-nak hívnak, a kantaraiak közel két- és félezer éves terraformáló munkájának köszönhetően lett csak lakható, és ők már akkor is réges-rég Velesztusz-nak hívták a negyedik planétát, amikor az úttörő Zefraim Cochrane által vezetett első emberi űrtelepesek megjelentek ebben a naprendszerben. Ezt követően az emberek és a kantaraiak közös erővel tették M-típusú lakható bolygóvá az A naprendszer ötödik és hetedik planétáját is (ez utóbbi, a New Montana kolónia egy különleges, 8-as alakú keringési pályának köszönhetően egyszersmind a B csillag második bolygója is volt, amíg az a rendszer meg nem semmisült, mert a robbanás időpontjában szerencsére épp a pálya A körüli szakaszán haladt), majd több száz űrállomást és zárt telepet hoztak létre a naprendszer többi égitestén is. Miután a kantaraiak anyabolygója elpusztult a váratlan szupernova lángjaiban, a kantarai kultúra új központjává is az Alpha Centauri A kísérőbolygói váltak. Ma közel 21 milliárd intelligens lény él a naprendszerben, ami annak idején önálló, független államalakulatként csatlakozott a Föderációs Chartához. Nem véletlen tehát, hogy az eredeti emberi űrtelepesek leszármazottai még ma is büszkék őseik nem mindennapi teljesítményére. Egy ilyen űrtelepes család leszármazottja volt Ngarimu is.

.

— „Trip” Tucker? — kérdezte a maori Ngarimu, ahogy észrevette Trip közeledését. Azonnal letornázta magát az antigravitációs matracról, és kezet nyújtott a közeledőnek. — Örülök, hogy végre személyesen is találkozhattunk. Azért a holografikus kommunikáció mégsem ugyanaz, bármilyen fejlettek is a pozicionáló szoftverek manapság.

.

— Bevallom, nagyon csábító kihívásnak tűnt az, amit a holografikus üzenetekben kifejtett. — mosolyodott el Trip, ahogy megszorította a férfi kezét. — Egy Archer típusú vadászcirkáló még az Első Romulán Háború időszakából, amit autentikus alkatrészekkel és eljárásokkal akar rendbe hozatni! Ez pont egy olyan kiöregedett mérnök-relikviának való munka, mint amilyen én vagyok!

.

Ngarimu épp valami formális bókkal készült visszavágni, azonban valaki megelőzte.
.

— Kedvesem, bemutatnál az üzlettársadnak? — emelkedett fel az egyik vonzó, szőke és kékszemű kantarai nő a maga antigravitációs matracáról. — Elvégre az ember nem mindennap ismerkedhet meg egy élő legendával! Ugye jól tudom, hogy maga azonos azzal az emberrel, aki a Csillagflotta megalapítását követő években részt vett az első Enterprise, az NX-01 történelemformáló küldetésében?

.

Trip arcáról egy pillanatra lehervadt a mosoly.
.

— Bizonyos értelemben. — majd erőt vett magán, és kezet nyújtott a nőnek is. — Charles Anthony „Trip” Tucker, a III., illetve tulajdonképpen a negyedik, merthogy egy elfelejtett szimiláns-megtermékenyítés eredménye vagyok, akit különféle enzimekkel és hormonokkal stabilizáltak ebben az életkorban, így mostantól úgy öregszem, mintha igazi ember volnék. Mivel a szimiláns embriók fejlett telepatikus másolórendszerrel rendelkeznek a géngazdáik személyiségét illetően, ezért átvettem az eredeti „Trip” Tucker minden emlékét és élményét, amit mintha csak én éltem volna át. Azonban sajnálatos módon valaki kétszáz évre bent felejtett engem egy sztázis-ládában, ezért ma úgy érzem magam, mint akit keresztüldobtak az időn, hogy egy mára már kihalt faj utolsó szóvivője legyen. Ezért nem szeretem, ha valaki a legendás eredetimre emlékeztet.

.

— Úgy értsem, maga egy klón? — kerekedett el a döbbenettől a nő szeme. — Mégis, ki hozta létre magát, és mi célból?
.

Trip egy pillanatig habozott, végül úgy döntött, mégis ad egy rövid summázatot.

.

— Erről nem igazán szabadna beszélnem, mert a történet sok része még ma is szigorúan őrzött föderációs államtitok, de annyit elárulhatok, hogy az önök által használt történelemkönyvek pontatlanul idézik az eredeti Trip élettörténetét. Ugyanis Trip az Első Romulán Háború idején, még a Kobayasi Maru-incidens és a Koridan Prime bolygót lángba borító öngyilkos merénylet előtt részt vett egy szigorúan titkos, de létfontosságú küldetésben, aminek során egy ideig hamis személyazonossággal, plasztikai sebészeti beavatkozásoknak köszönhetően megváltozott külalakkal élt az akkor még feltérképezetlen romulán világűrben. A romulánok persze idővel felfedezték a jelenlétét, és egy ellentervet készültek végrehajtani, aminek első lépésében Tripet több példányban is leklónozták egy lopott génminta segítségével.

.

— Hátborzongató! — szörnyülködött a nő. — És mondja csak… Ez az időn való keresztüldobás nem okoz maradandó károsodást?
.

Trip lemondóan rázta a fejét. Úgy tűnik, a nő igencsak udvariatlan módon máris a magánéletében szeretett volna vájkálni. Az új üzlettársa nem a tapintatossága vagy az esze miatt ragaszkodhatott hozzá.

.

— Gulliver admirális a Csillagflotta Időben Eltévedt Személyzetének Osztályáról már gondoskodott arról, hogy rehabilitáljanak, ahogyan például Morgan Batesont, az Enterprise-E első kapitányát is alkalmassá tették arra, hogy az új évszázadban is rábízhassák a Csillagflotta zászlóshajójának vezetését, miután átesett egy időutazást okozó csillagközi anomálián. Saját pszichiáter-tanácsadót kaptam, aki gondosan odafigyel a lelki egyensúlyom megőrzésére, és különféle haladó mnenotechnikai eljárásoknak köszönhetően nagyjából sikerült bepótolnom mindazt, amit történelem, kultúra és technikai fejlődés tekintetében kihagytam az elmúlt kétszáz esztendőben. A rehabilitációm éveiben még a Csillagflotta Mérnöki Testületénél is kaptam állást, a technikarégészeti alcsoportnál, igaz ugyan, hogy újabban inkább a magánszektorban próbálok szerencsét, mert úgy érzem, így jobban fel tudom venni a mai világ tempóját. Más kérdés persze, hogy ettől még koránt sem érzem magam otthonosabban a bőrömben.
.

— Hujatta, kérlek, ne zaklasd Tripet ezekkel a roppant zavaró kérdésekkel! Hisz üzletről jött beszélgetni, és nem a magánéletéről!

.

— Hagyja csak, már megszoktam! — legyintett Trip. — És lehetne a dolog rosszabb is. A Delphoi Kiterjedésbe tett túránk és a Xindi hadurakkal való leszámolásunk után az Enterprise küldetésének olyan sajtóvisszhangja volt a Földön, hogy amikor végigmentem az utcán, minden ember autógrammot akart kérni tőlem. Vagyis Triptől, akinek az emlékeivel rendelkezem, de ez már majdnem ugyanaz. Ma már szerencsére csak a történelemben jártas kevesek vélik felfedezni bennem a legendás elődöt, és ez azért jóval elenyészőbb hányada a különféle lényeknek, akikkel találkozom. Például most van három hónapja, hogy valaki legutóbb így felismert. Napjaink Enterprise-ainak megvannak a maga hősei: ott van például James Tiberius Kirk, az admirális, aki többször mentette meg a világegyetemet a pusztulástól, mint ahányszor azt számon lehet tartani, vagy ott van Xtmprsqzntwlfd S'chn T'gai Spock, a vulkáni akadémikus-diplomata, Kirk hűséges kísérője, aki először tette kontrollálhatóvá az időutazást, és kidolgozta annak különféle módszereit. Amikor Kirk admirális volt a Csillagflotta Operációs Parancsnoka, és olyan történelemformáló küldetésekben vett részt, mint a Tejútrendszeren kívüli galaxisokban lezajlott legelső bevetések, ismeretlen dimenziókba és alternatív univerzumokba tett utazások, a Taurusz-nyúlványban talált metagenóm és protomatéria segítségével megalkotott Teremtés-effektus beüzemelése, több szektor és új gyarmatbolygó betelepítése, az Új Emberiség Egység-kollektívája elleni politikai küzdelem, a Rittenhouse admirális által vezetett katonai puccs megakadályozása, különféle vulkanita összeesküvések leleplezése, vagy az első romulán Császárnő, Ael i-Mhiessan t'Rllaillieu hatalomra juttatása a nagy rihannsu polgárháborúban, az Enterprise fedélzetén több egzotikus lény dolgozott együtt, mint bármikor vagy bárhol másutt a Föderáció történetében. Például mindenki ismeri Arex Na Eth-et, az Enterprise hajdani edoszi, más források szerint triexi navigátorát, aki Pável Andrejevics Csekov tanítómestere volt az Akadémián, és aki átvette az infantilis orosz navigátor pozícióját az Enterprise-on a Kirk-féle első ötéves kutatóút során, amikor az eredeti Pável Csekov váratlanul meghalt az egyik Bábel-konferencia során. Arex azon kevesek közé tartozik, akik úgy érték el a főtiszti rangot, hogy eredetileg közlegényként sorozták be őket a Csillagflottához, és ő maga ugyan nyomtalanul eltűnt egy féregjáratban a 2290-es évek végén, de három lábú, három kezű, zsiráfnyakú, majdnem humanoid testalkata ma is népszerű szimbóluma azoknak a korai hősies éveknek. A második, halálból feltámasztott Pável Csekov kiképzőmestere, a rhaandarita tudományos tiszt, Omal Vrjag, akit sokan egy két- és fél méter magas, háromszázötven kilós humanoid csecsemőhöz hasonlítanak, még ma is kiképzőtisztként szolgál a Csillagflotta Akadémiáján, ami azért furcsa, mert a maga kétszáz-valamennyi esztendőjével gyakorlatilag még tinédzsernek számít a saját népe körében. Az Enterprise-on eltöltött szolgálata során, a második ötéves küldetés idején azzal mulatta az időt, hogy minél több egzotikus harcművészet fogásaiba próbálta beavattatni magát, ezek alapján dolgozta ki saját, semmi máshoz nem hasonlító harcművészeti iskoláját, amit csak azért nem tanítanak mindenhol, mert alapfokú elsajátításához legalább ötvenesztendőnyi gyakorlat szükségeltetik. Csekov beosztottjai is hírhedtek lettek, különösen az arktúriai klónokból álló, kíméletet vagy félelmet nem ismerő rohamosztagosok, akiket egy Taskul nevezetű, hibásan klónolt robbantás-szakértő is elkísért a bevetésekre: őket ugyanis még a parancsnokuk sem tudta megkülönböztetni egymástól, hacsak az egyenruhájukra nem tettek ki megkülönböztető jeleket. De a két aggyal rendelkező pahkwa-thanh biztonsági tiszt, Neon például egy szupergyors, szuperintelligens és szuperhalálos velociraptor-szerű hüllő volt - nem összetévesztendő a kaméleonszerű szaurita M'sharnával, aki ugyan éjszakai látással született, mint faja összes többi tagja, de neki egy genetikai hiba miatt nem nőtt fényvédő szempillája, mint fajtársainak, ezért természetes fényben megvakult volna kontaktlencséi nélkül; a mutáns Beranardi al-Auriga egy vörös szemű, vörös hajú és vörös szakállú, közel két méter magas, szívós testalkatú óriás, az eeiauoai Hrraragfashtalli egy izgága macskaszabású lény, a vézna, de szívós és találékony, ugyanakkor öntörvényű Fouton hadnagy leginkább a hipnotikus erejű rovartekintetével babonázott meg mindenkit, a jellegtelen megjelenésű Maximo Alisaunder Arrunja pedig bármilyen tömegben el tudott vegyülni észrevétlenül, pedig nem volt mentalista vagy alakváltó. Vagy ott van a 8412. hortai tojás, Dahai Lohor Naraht, aki ráadásul B-4A orthohím nemű. Úgy tudom, ő egy szilikon alapú, élő kősziklához hasonlatos lény, aki alapos és sokoldalú tudományos felkészültségén kívül fanyar humoráról is híres, s aki számos titkos küldetésben segítette a Kirk-féle Enterprise legénységét, pedig eredetileg egyszerű matematikusként és geológusként vették fel. Egyszer például keresztülette magát egy űrállomás páncélszekrényének borításán, csak hogy megmentsen pár vulkanita túszt, máskor gyilkos Borg nanorobotok fertőzését élte túl, megint máskor aszteroidának álcázta magát, és így észrevétlenül zuhant bele a Romulusz bolygó légkörébe, hogy ott látványos felfordulást rendezhessen a Szenátus szent Csillagcsarnokában a nagy rihannsu polgárháború előjátékaként. Ő volt a Föderáció történetének első szilikon alapú politikusa, egyszer majdnem elnökké is választották, de még ma is népszerű holoregény-szerző: a „The Rolling Stone’s Guide to the Galaxy” című sorozatának legújabb darabja még az idei könyvfesztiválon is a bestsellerek közt startolt. A megarita oceanográfus-hangtechnikus, Tavaszi-eső-az-álló-vízen… a hölgy, ha jól tudom, egyfajta kibernetikus nedvesítő-szkafanderben sétáló, félig vízilóhoz, félig ámbrás cethez hasonlító teremtmény… pedig egyenesen forradalmasította a kommunikációt és a zeneelméletet a Föderáció köztudatában. Verses kötetei és énekei ma is kedvelt darabok, de még ez az épület is részben neki köszönheti létét, hisz ő volt az, aki a leghamarább és a legszélesebb körben publikálta az Enterprise V’Gerrel és az egészen hazájáig üldözött Igazhangú Szondával kapcsolatos tudományos felfedezéseit, ami ennek a „virtuális üveg”-építészetnek is az alapjává vált. A zseniális hamalkiai tudós-család, K't'lk/K's't'lk fizikusi, kozmológiai, matematikai eredményeit ma már első általánosban tanítják az iskolás gyerekeknek, lévén, hogy a többdimenziós világmodell megértéséhez nélkülözhetetlen ezeknek a kristályos testű, ciklusonként meghaló és feltámadó póklénynek az élettapasztalata, akik mellesleg az elsők voltak az ismert Galaxis-kvadránsokban, akik a gyakorlatban is alkalmazták a Napszilánk-technológiát. Pedig az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hamalkiaiak felfedezéseihez nagyban hozzájárulhattak az akkoriban az Enterprise-on dolgozó lelkes szulamid technikusok is, ezek a színváltó polipszerű lények, akiknek nyolc csápjában nyolc szeparált agylebeny biztosítja az intelligenciát, így fejenként egyszerre nyolc önálló személyiséggel vesznek részt a bonyolult társadalmi interakciókban... — a Trip-klón annyira bizonyítani akarta, hogy a rehabilitáció során utolérte saját kétszáz évvel eltolódott korát, hogy egészen belemerült az unalomig ismert történelmi adatok sorolásába. Különböző okokból ugyan, de egyik hallgatója sem merte félbeszakítani. — Vagy ott van a tiszteletreméltó Kobry, a Föderációnak a Klingon Birodalomba delegált leghíresebb nagykövete, aki eredetileg egy klingon genetikai kísérlet eredményeként született meg egy titkos laboratóriumban, ahol emberek génjeit akarták keresztezni fajtiszta klingonok génjeivel, hogy így tisztítsák meg a fajt a XXII. században őket ért szégyentől, ez a kísérlet vezetett a Chal bolygó hibridjeinek kitenyésztéséhez is. Mivel azonban a prototípus Kobry albínó törpének született, ezért kezdetben nevet sem kapott, és csak egy alantas munkákra befogható korcsszülöttnek tekintették. Aztán Kirk admirális legénységéhez került az Organai Egyezmény felbontásának idején, miután az augman-vírussal génkezelt klingonok emberszerű QuchHa' alfaját lassú kihalásra ítélte az, hogy a félisteni hatalmú organai energialények összetűzésbe kerültek a hasonlóan omnipotens exkalibánokkal, és a harc során a QuchHa' faj a vesztes fél sakkfigurája lett. Az Enterprise-ra vetődő torzszülött klingon hibridet örökbe fogadta egy a hajón szolgáló fiatal házaspár, Nancy Bryce hadnagy és a férje, Konom, egy emigráns klingon tudományos tiszt. Az ő tiszteletükre vette fel Kobry a Ko-Bry nevet, ami a fogadott szülők nevének kezdő szótagjaiból áll, és ezen a néven írta be magát a hallhatatlanságba, mint K’mpec kancellár jobb keze. Voltak persze más legendás diplomaták is, akik az Enterprise-on szolgáltak, például Spock apja, Sarek, egy vulkanita etnikai kisebbséghez tartozó arisztokrata, aki családja révén rokonságban állt Surakkal, „Minden Logika Nagymesterével”, a Vulkán bolygó évezredes történelmének legnagyobb tekintélyű vallásalapítójával és filozófusával; a mérnök-diplomata Solkarral, aki először vette fel a hivatalos kapcsolatot az emberiséggel, és a Vulkán első Földre delegált nagykövete lett, illetve T’Pauval, a forradalmárból lett miniszterelnök asszonnyal, aki jelen volt a Föderáció megalapításánál. Egy ideig szolgált diplomataként az Enterprise-on Dzsetanien, a rigeli cselon uralkodófajba tartozó ceremóniamester is, aki büszkén hirdette, hogy az ő faja a kardfogú teknősbékáktól származik, és tiszteletreméltó ősei már akkor mesterséges naprendszereket építettek, amikor az emberiség ősei még nem tanultak meg felegyenesedve járni. Az Enterprise legelső, korábban szigorúan titokban tartott felszentelő útjának eredményeként tűnt fel a Föderációban Cale Sandorsen, azaz valójában T'Cael Zaniidor Kilyle, az emberi személyazonosságot kapott emigráns romulán flottaparancsnok, aki kidolgozta az első kapcsolatfelvételek diplomáciai etikettjét. Érdekes színfolt az Enterprise diplomatáinak sorában Kevin Riley (született mint Billy Clute), aki eredetileg Kirk kapitány gyermekkori védenceként, egy tanúvédelmi program keretében került a Csillagflottához a Tábornok gyermekhadseregei elleni titkosszolgálati hadművelet idején, majd az admirálissá kinevezett Kirk maga mellé vette őt szárnysegédnek, így végül meredeken felívelő karriert járt be a Csillagflotta Admiralitás Diplomáciai Testületében. De ne feledkezzünk meg a legendás Hikaru Sulu elnökről sem, aki egy bolygó kormányzójaként ma is bent ül a Föderáció parlamentjében, és akinek a lánya, az elbűvölő Demora Sulu lett a Csillagflotta zászlóshajójának első női parancsnoka, amikor a Tomed-incidens után átvette az Enterprise-B kapitányi székét a visszavonuló John Harrimantól, a született űrnomádtól, aki viszont állítólag tizenkilenc éves korában lépett először természetes égitest felszínére, addig folyamatosan űrhajókon és űrállomásokon élt. Demora Sulu, és az ő női tisztek (köztük egy legendás, többször is bebábozódott, s ezáltal nemet meg személyazonosságot váltó rovarszabású tudományos tiszt, a frunaliai Borona Fenn) által dominált Enterprise-a győzte le a Föld elleni invázióra készülő Kzinti Patriarchátust, a macskaemberszerű űrragadozókat az ellenük folytatott rövid háború idején, mert a Kzinti-k genetikai manipuláció révén kiiktatták saját fajuk nőstényeinek magasabb agyi funkcióit, egyszerű szaporodógépekké alázván őket, ezért nem ismerték fel a női intellektusban rejlő kihívásokat. Vagy ott van a babonás skót hajógépész, Montgomery „Scotty” Scott, aki jelenleg a Csillagflotta Mérnöki Testületének tiszteletbeli parancsnoka, a média ikonfigurája. De Kirknek már az elődjei és az utódjai is hasonlóan kiemelkedő hősök voltak. Ott volt például a vérnyomásproblémája miatt örökké fagyoskodó Robert "Mayweather" April főtengernagy, a Yorktown hajdani parancsnoka, aki fölvirágoztatta a Csillagflottát, mert csillaghajók százait terveztette és építtette meg a Föderáció legszebb éveiben, a Constitution-terv kibontakozásának idején, köztük azt a bizonyos Enterprise-t is, amin később Kirk admirális és Spock is dolgozott. April színre lépése előtt a Csillagflotta évtizedekig csak katonai szolgálatot látott el, mert az Első Romulán Háborút követően a Föderáció belpolitikai struktúrája még nem szilárdult meg kellőképp. April azonban elérte, hogy a Csillagflotta új, Constitution osztályú csillaghajói ötéves küldetések során derítsék fel az ismeretlen világűr ember által még sosem látott világait, így vette kezdetét a felfedezések új, korábban elképzelhetetlen korszaka. Közismert még az ő három elmaradhatatlan hűséges társa: a hajóorvos Dr. Sarah Poole, April későbbi felesége; a tudományos tiszt Deyziel, aki nem más, mint az általam is ismert denobulán orvos-guru, Dr. Phlox unokája; és George Joseph Kirk, April hajdani első tisztje, a Csillagflotta történetének egyik legnagyobb katonai hírszerző stratégája, a titkos háborúk nagymestere, egyben a későbbi Kirk admirális tragikus sorsú édesapja. George Kirk annak a legendás hírű, anktartiszi állampolgárságú pilótának, a Spartan űrcirkálót parancsnokoló Tiberius Chase-nak volt a nő-ági leszármazottja, aki szinte egymagában győzte le a Föld elleni megsemmisítő csapásra készülő romulánokat a Romulán Háború idején, mivel a hadiflotta és az ős-Enterprise akkor épp máshol volt küldetésen, így a hátország szinte védelem nélkül maradt, még az andóriai felmentősereg is csak késve érkezett meg. Mint a neve is mutatja, Tiberius Chase egy konzervatív történész-filológus fia volt, és egy idegengyűlölő patrióta mozgalom tagjaként kezdte az életét, ami az anktartiszi kupolavárosok utcai bűnbandáiból nőtt ki, ezért egész későbbi életében a múltjától akart elmenekülni. A háború után a feleségével, Gardner admirális lányával együtt kivándorolt az űrkolóniákra, ahol viszonylag fiatalon meghalt. Leszármazottjai a gyarmatokon éltek, egészen George Kirk koráig, azonban George volt az első, aki a Visszatelepülés Mozgalom tagjaként földet vásárolt Iowában, a hajdani USA szívében, és olyan sikeresen vezette a farmot, hogy szomszédai Riverside polgármesterévé választották. Ha az Enterprise-ről van szó, mindenkinek eszébe jut Archer kapitány, az ős-Enterprise megtervezője, megépítője és parancsnoka, az első nagy úttörő, aki ember létére kimerészkedett a világűrbe, és aki kiharcolta a Föderáció megalapítását, majd annak egyik legsikeresebb elnöke lett. Földalatti magánvillája ma is kedvelt túrista-zarándokhely a jégkorszaka végét járó Andórián. Rendhagyó jelenség volt az Enterprise nevű csillaghajók történetében az Enterprise-M, az eredeti Constitution-osztályú hajók alkatrészeiből összeállított, a felújítás előtti Enterprise-t imitáló Múzeum-hajó, amit Arlen McAteer admirális ötlete nyomán a Csillagflotta Főparancsnokság Propaganda Osztálya használt reprezentációs és diplomáciai célokra, és aminek kapitánya az ötvenes éveibe lépett Peter James Kirk lett, James Tiberius Kirk admirális korán árvaságra jutott unokaöccse, aki egyfajta kirakatba illő utazó nagykövete lett a korabeli Föderációnak. Peter viszonya a nagybátyjával mindig is ambivalens maradt: fiatal korában, az elviselt személyes és családi tragédiák hatására fellázadt a konvenciók ellen, egy időben pl. eléggé bohém életet élt, kábítószerezett, holodrámákat írt és dokumentumfilmeket rendezett, sorban váltogatta a legkülönbözőbb nemű kapcsolatait, majd harmincévesen lépett csak be a Csillagflottába, később, negyvenéves korában mégis feleségül vett egy nőt, méghozzá egy klingon arisztokratát, Valdyrt, akivel úgy ismerkedtek meg, hogy a nő nagybátyjának, Kamaragh nagykövetnek az emberei túszul ejtették Petert, és Valdyr kezébe adták, aki rituális kínzásnak vetette őt alá. Ilyen körülmények közt csoda, hogy három közös gyerekük született, leszármazottjaik ma is jelentős szerepet játszanak a közéletben. Peter öccsei, a kutató-politikus Brett Alexander Kirk és Robert Julius Kirk voltak a megalapítói és fő finanszírozói a huanni/faloriai határon épült Sanctuary kolóniának, ami a forrása volt annak a nanotechnológián alapuló Karbonpestisnek, ami elszabadúlva majdnem elpusztította a Föderció összes dilithium-kristályát, csaknem lehetetlenné téve ezzel a fénysebességnél gyorsabb űrutazást. A középső testvért, a tragikus életű Robert Julius Kirk-öt később le is tatóztatták az Orion Szindikátussal folytatott obskúrús üzletei miatt, pedig fiatalabb korában tudósnak készült, új találmányokat, számítógépes programokat, robotokat és mesterséges intelligenciákat szabadalmaztatott, még a Csillagflotta Akadémiára is felvették, de aztán onnan is kihullott, még jóval azelőtt, hogy a bátyja, Peter jó útra tért volna. Kuriózumnak számít még a balladába illő sorsú Rachel Garrett, az Enterprise-C parancsnoka, aki életét adta hajójáért és a Föderációért a Narendra III feletti klingon-romulán csatában, egy idő-anomália fogságában, bár a régészek jobb szeretnek úgy emlékezni rá, hogy ő volt az, aki először feltárta a kardassziaiak dimenzióutazó hebetiai múltját, a férje élete árán. No de ő sem válhatott volna azzá, aki végül lett, ha nincs az ő önfeláldozó első tisztje, Samir al-Halak al-Malik, aki tevékenyen részt vett számos föderációs bűnszövetkezet felszámolásában, és a szigorú másodtisztje, Darya Bat-Levi, aki egy súlyos testi-lelki roncsolást okozó baleset után látványos kibernetikus implantátumokkal tette magát emberfeletti képességekkel rendelkező fél-emberré. Aztán mindenki ismeri a már emlegetett Morgan Batesont, az időutazó kapitányt, Hikaru Sulu hajdani patrónusát és Scotty régi ivócimboráját, aki egy rövid ideig az Enterprise-E első parancsnoka volt; vagy Jean-Luc Picard-ot, aki harcolt a Borg ellen. Végül itt van ez az egész háború a Domínium ellen, meg a politikusok és tisztek, akik részt vesznek benne… és még sorolhatnám. Ilyen riválisok mellett ugyan kinek van alkalma felismerni engem, aki csak egy lábjegyzet volt a történelem lapjain? Hála Istennek még Hoshit is többször emlegetik, ha másért nem is, hát azért a méltatlan végzetért, ahogyan meghalt! Hisz annak ellenére, hogy ő volt az emberi történelem legnagyobb nyelvésze, egyben az univerzális fordítógép szoftvermátrixának a megalkotója, egyszerűen kivégezték őt és az unokáit Kodos kormányzó hóhérjai a Tarsus IV-en történt éhség-lázadásban!

.

— Ugyan, Trip, maga még ettől ugyanolyan hős marad a szememben, mint az eredetije... — nézett rá csillogó szemekkel Hujatta, akit láthatóan nem zavart a kicsit hosszúra nyúlt történelemóra. Tripnek hirtelen az a benyomása támadt, hogy a nő talán még soha nem hallott ezekről a részletekről.

— Inkább csak térjünk vissza az üzlethez! — vágott közbe kissé féltékenyen Ngarimu, aki értetlenül hallgatta végig Trip történelmi tablóját, csak a reménybeli üzlettárs iránti tiszteletből nem szólt közbe. — Ha megengedi, máris lekísérném önt a hangárba.

— Már épp javasolni kívántam én is… — mosolyodott el Trip.

A két férfi a terasz egyik végéből nyíló, két és fél méter átmérőjű, áttetsző csőhöz sétált, majd belevetették magukat. A csőben futó erőterek azonnal lecsillapították a zuhanásukat, és kellemesen végiglebegtették őket a „virtuális üveg” épületkomplexum felszíni emeletein, majd a tenger alatti lakórészeken, végül egy mélytengeri barlangból kialakított hangárban állapodtak meg. Tripnek végig az volt az érzése, hogy szabadon repül a csőben, lévén, hogy sem talaj nem volt a lába alatt, sem a gravitáció nem úgy hatott, ahogyan az a bolygófelszín egyéb részein megszokott lett volna. Mégis, az egész valahogy egy régi vízi vidámpark csúszdáira emlékeztette őt.

A hangár közepén egy zöldre festett űrhajó pihent, Trip már számtalanszor járt ilyenben. Amikor a romulán háborúk idején megtervezték, egy második világháborús nehézbombázó lebegett a mérnökök szeme előtt. A hajó mindössze hat ember létfenntartását tudta biztosítani, és azt is csak szűkösen: az apró kabinokban egymás alatt és fölött pihenhettek az alkóvokban, a társalgó pedig egyben konyhaként is funkcionált. A raktér általában dugig volt torpedókkal és rakétákkal, bombákkal és felszíni járművekkel, a pilótafülke alatt az orron, a hajótörzs közepén és a hajó hátuljában, a tatbástyán mozgatható lőállásokat alakítottak ki. A két térgörbület-generátor a tömpe szárnyak alatt kapott helyet (alig tudták elérni a hármas fokozatot!), a gépház pedig valahol a raktér előtt; egyébként az egész járművet úgy alakították ki, hogy bármikor gond nélkül le tudjon szállni egy-egy bolygó légkörébe. De ami érdekesebb volt, az a szándékolt második világháborús hangulat, amit a rangjelzések és az alakulatmegjelölő címerfestések sugalltak. A festők még odáig is elmerészkedtek, hogy egy cápafogakkal teli vicsorgó szájat és gyilkos tekintetű szemeket fessenek a hajó orrára, ledobott bombákat és kilőtt romulán hajókat listázó kis sematikus képeket a törzsre, közvetlenül a címerek alá; a tatnál pedig tigriscsíkos narancsszín sávokból álló hullámzó mintázat díszítette a hajót. Trip, aki első életében részt vett a Temporális Hidegháborúban is, és annak egyik sorsdöntő csatáját, a Vosk elleni végső csapást a Második Világháború egy alternatív idősíkban lezajlott, légi összecsapásoktól terhes verziójában élte meg, mindig elámult a párhuzamon, ha ezekre a gépekre nézett. Igen, az Archer típusú vadászbombázók azt jelentették a romulán háborút vívó Csillagflottának, mint amit az Avro 683 Lancaster vadászbombázó jelentett a Brit Légierőnek annak idején. A hajó oldalára elegáns kurzív kézírást imitáló betűkkel felfestett név ez volt: Queequeg. Mellette egy Alberto Vargas-féle pin-up girl naptárból kimásolt, lengén öltözött, mikulás-sapkás szépség bájolgott, meglehetősen kihívó pozícióban. Trip végigmérte maori kísérőjét, és őszintén derült ezen a névválasztáson.

— Honnan tudta beszerezni ezt a szépséget? — kérdezte ámulva Trip Ngarimut. — Szinte hihetetlen, hogy milyen jó állapotban van!

— Pedig már jó kétszáz éve van a családom tulajdonában. — bizonygatta Ngarimu, ahogy végigsimított a hajótesten, amit imitt-amott mikrometeoritok becsapódásának kráterei éktelenítettek. — A nagyapám állítólag még nosztalgiafutamokat is rendezett vele a turistáknak, miután többé már kereskedelmi hajónak sem volt érdemes használni. Én is valami hasonlót tervezek, ezekben a mai háborús időkben sokan fordulnak a romantikusabbnak tartott múlt felé, ez könnyebb, mint farkasszemet nézni a bizonytalan jövővel.

Trip felsétált a pallón és a légzsilip ajtaján beütött egy titkos csillagflottás biztonsági kódot, amit még azokból az időkből ismert, amikor a 31-es Szekciónak dolgozott, és ami elvileg minden katonai zárat kinyitott. Legnagyobb meglepetésére a kódot még azóta sem írták felül, így a légzsilip rendeltetésszerűen feltárult.

— Hát ezt meg hogy csinálta? — kérdezte a döbbenten megtorpanó Ngarimu. — Eddig abban a hitben éltem, hogy egyedül csak én tudom a kódot! Még Hujattának sem engedtem soha, hogy nélkülem lépjen be a hajófedélzetre!

— Higgyen nekem, megvannak a magam fogásai — dörzsölte a kezét elégedetten Trip, ahogy besétált a zsilipen. — Hisz pont ezért alkalmaz éppen engem. Többet tudok én erről a korról és ezekről a hajókról, mint amennyit mások álmodni merészelnek!

Ngarimu arcán boldog mosoly ömlött el, ahogy belépett Trip mögött a hajó belsejébe, és a pilótakabin felé vette az irányt.

— Látja, tudtam, hogy maga lesz az én emberem. Már alig várom, hogy bemutassa, mit tud kezdeni ezekkel az alkatrészekkel… — és azzal leemelt egy rögzített szerszámosládát a folyosó oldalfaláról.

— Ne mozduljon, vagy lelövöm! És dobja el a ládát! — csattant fel a parancsoló hang Ngarimu háta mögül, a hajó rakteréből. Pike egy nyitott selyemingben és egy egyszerű sportöltönyben állt ott, jobb kezében egy standard csillagflottás fézerpisztolyt tartott. A baljával egy apró tartályt egyensúlyozott, a tartályon egzotikus hieroglifák sorakoztak, látszatra alig különböztek az egyiptomi sírokban talált feliratoktól. — Trip, megtaláltam a bizonyítékokat. A fickó valóban biofegyvereket rejtegetett itt, a hieroglifákból és a tenyészet állagából ítélve valószínűleg genetikailag módosított bűnvallató víruskészletet, de ezt még le kell tesztelni. Egy űrfutam során be tudta volna vetni őket a naprendszer több pontján is.

— Hát maga meg ki az ördög? Hogy került a hajómra? És miféle képtelenségeket beszél itt nekem? — nézett döbbenten a háta mögé került férfira Ngarimu, kezében a ládával. Neki olybá tetszett, hogy Pike szó szerint a levegőből tűnt elő.

— Mr. Moana-Nui-a-Kiwa Ngarimu, engedje meg, hogy bemutassam önnek Christopher Pike ügynököt, a Csillagflotta Hírszerzésének különleges elhárító tisztjét! — válaszolt Pike helyett Trip, akinek a tenyerében most egy apró, kulcstartó nagyságú fézerfegyver lapult. — Ő a partnerem. A Domínium szolgálatában álló szabotőrökre és terroristákra vadászunk. Ön pedig épp most bukott le!

A testes maori bennszülött tetovált arcán a teljes értetlenség képe ömlött el, hatalmas borjú-szemei őszinte döbbenettől kerekedtek el.

— Kérem, itt valami tévedés lesz! Én nem vagyok Domínium-ügynök, és biztos, hogy nem tartok biofegyvereket sem a hajómon! Be sem engedek ide senkit, mióta átszállítattam a gépet ide a családi garázsból! Biztos, hogy az a tartály nem a hajómról származik…

— Ilyen dolgokban nem szoktunk elhamarkodottan ítélkezni. — válaszolta Pike. — Az, hogy itt vagyunk, nem a véletlen műve, hanem hosszas nyomozás eredménye. A jelenlegi gondterhelt időkben a Csillagflotta hírszerzésének kötelessége, hogy ellenőrizzen minden potenciális fegyvert, ami a civil szférában felbukkanhat. Így szereztünk tudomást arról is, hogy ön aktiválta az Alpha Centauri A naprendszer aszteroida-övezetének egyik planetoidján, a családja garázsában parkoló vadászbombázót, a Queequeget. Ezt követően egy ideje már figyeltük az ön személyes üzleti tranzakcióit, a különféle pótalkatrész-beszerző körútjait, amikor rábukkantunk a nauszikaiakkal folytatott tárgyalásainak elektronikus nyomaira. Tudjuk, hogy jelentős kredit-mennyiséget utalt át nekik különféle közvetítőkön és kerülőutakon keresztül, miután megkapta tőlük ezt a csomagot. Nem érdemes tovább tagadnia, le van tartóztatva!

— Itt valaki le akar járatni engem! — vörösödött el felháborodottságában Ngarimu, ahogy erősen megszorította, és felemelte a szerszámosládát. — Biztos, hogy én nem üzleteltem nauszikaiakkal! Azt a csomagot pedig most látom először! Ügyvédet akarok! Hallják? Ez az egész puszta rágalom!

— Csak semmi heveskedés, Ngarimu! Tegye le azt a ládát, mielőtt még valami butaságot csinál! — szólt közbe Trip. — A kihallgatáson majd mindent tisztázunk.

Vakító fény villant a hajó zsilipkamrájában, és egy kicsapó diszruptor-sugár keresztezte Pike testét. Ha még mindig ember lett volna, mostanra már izzó salakká robbantak volna szét a molekulái, így azonban csak hullámzani kezdett a teste, mint egy délibáb, s átengedte magán a gyilkos sugarakat, amelyek így az űrhajó falába robbantottak lyukat. Trip azonnal fedezékbe vetette magát, Ngarimu azonban inkább megrökönyödötten nézett a zsilipkapu felé, még a ládát is elejtette, ami hangos csattanással ért földet.

— Na de Hujatta drágám? — nyújtotta a kantarai nő felé a kezét. — Honnan van neked ilyen fegyvered?

Hujatta ekkora már a nagydarab maorit vette célba. Mielőtt azonban tüzelhetett volna, egy fézersugár csapott ki az ismét megszilárdult Pike kezében tartott pisztolyból az ajtóban álló nő felé. A nőt megszemélyesítő lény ösztönösen reagált, narancsszín zselatinná olvadt szét, és fürgén széttoccsant a padlón. A fézersugár ártalmatlanul foszlott semmivé azon a helyen, ahol állnia kellett volna. Az elcserélt gyermek, azaz a Domínium alakváltó ügynöke valószínűleg ekkor jöhetett rá fatális tévedésére: Pike fizikai valójában soha nem volt jelen, csupán egy kifinomult telekinetikus elme generálta az élethűnek tetsző asztráltestét, ha úgy tetszik, Pike egyfajta szellemként járt-kelt a világban. A kezében levő pisztoly sem volt egyéb, csak egy majdnem tökéletes illúzió, ami nem tudott volna valós kárt okozni.

— Ngarimu! — üvöltötte Trip, ahogy a folyosóhajlat mögül megcélozta a tovaloccsanó zselépacalt, és rálőtt. — Keressen fedezéket!

A lény azonban fürgén kikerülte a lövést, továbbsiklott a padlón, majd meglepő erővel elrugaszkodott onnan: a zselatinos sugár egyenest a tétovázó Ngarimut vette célba.

A testét a maori teste elé vető Pike azonban az utolsó pillanatban útját állta. A Pike testének csapódó zselatin váratlanul szétfröccsent, és megpróbálta új formába zárni a pszichogram telekinetikusan kivetített testét. Nem Pike anyagi teste állta hát útját, hanem egy láthatatlan energiafal, ami fizikai szubsztanciát adott a férfi alakjának.

— Megvagy! — üvöltötte Trip, és gondolkodás nélkül rálőtt a partnere testét körbefolyó anyagra. Összeszokott párost alkottak már, így Trip jól tudta, hogy fizikailag aligha tud kárt tenni Pike testében. A megfelelő erősségű sugár ellenben kárt tehetett a váltott gyermek szerkezeti integritásában, ami így egy furcsa bugyborékoló hang kíséretében fröccsent ki a zsilipajtón.

— Utána! — kiáltotta Pike, és keresztülugrott a tömör hajófalon. Trip a zsilipajtón keresztül követte, kezében az apró fézerfegyverrel, s lendületével földre lökte a nagydarab Ngarimut, ahogy elrohant mellette. A fézerfegyver elsütésének sistergő hangja egyre távolabbról hallatszott, különféle tárgyak felborulásának és összetörésének zajaitól kísérve.

A kiterített Ngarimu belekapaszkodott a földre hullott szerszámosládába, és elsápadt arccal kezdett el feltápászkodni.

— Hujatta! — suttogta maga elé üres tekintettel.